Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)
PORTRÉK A REFORMKORBÓL
Kossuth LanderertőT fizetését a példányszám után kapta, s így eleinte a 600 példány után havi 150 forintot keresett, majd az 5000-et meghaladó példányszám után már havi 800-at. Bécs, Metternich kívánságára Landerer remek, jövedelmező üzletét is természetes lojalitással bontotta fel; kicsinyeskedett, becsapta Kossuthot, aki büszkeségből is, meg értve is a szóból, felmondott, s 1844 közepén megvált a Pesti Hírlaptól. A kormányzat megelégelte a lap terjedő befolyását. Kossuth utolsó cikkében öntudattal írhatta: egyszerű polgár, újságíró ekkora pártfogást még nem kapott. Remeklő társaival együtt hatalmas szellemi hatást értek el - támadások közben; teher alatt nőtt a pálma. Sokat tettek a szabadság, nemzeti jólét, a közteherviselés, a népképviselet érdekében; kár, hogy épp ekkor kellett kiejteni a tollat kezéből... De üzent elleneinek is: „Nyílik még nekem is tér és alkalom, heverni nem fogok, még csak vesztegleni sem." 3 így is történt. Érdekes megemlíteni, hogy hasonlóan járt - talán nem véletlenül - Kemény Zsigmond is. Az 1841-43 közti erdélyi országgyűlés alatt ő szerkesztette az Erdélyi Híradó c. lapot s írta a vezércikkek jó részét. Fő kérdésnek az úrbéri rendezést és az uniót tartotta. 1843-ban Bçcs eltávolíttatta... Kossuth megpróbált új lapengedélyt kapni. Tárgyalt a Jelenkor átvételéről is. Hitegették, húzták az időt. Metternich is, Kolowrat is, a nádor is biztatta, ígéret volt bőven. Próbálták Kossuthot kiéheztetni, megtörni - nem ismerték ellenfelüket, aki ekkor már új pályán, az egyesületi mozgalomban szervezi az ellenzéket. Az Iparegyesület igazgatójaként aztán Kossuth engedélyt nyert egy csak gazdasági témákkal foglalkozó lapra, a Hetilapra.. A cenzúrát kijátszva természetesen itt is megjelent több remek Kossuth-írás, de a lehetőség nem mérkőzhetett a Pesti Hírlappal. Egyébként Metternich 1844-ben megkörnyékezte Kossuthot, megpróbálta árulóvá tenni. Széchenyi is maga mellé igyekezett állítani - kereseti lehetőséget villantva fel a nehéz helyzetbe jutó Kossuthnak. Kossuth azonban megingás nélkül járta a maga útját tovább. Nézzük most már - korántsem a teljesség igényével - Kossuth és a reformkérdések viszonyát. A jobbágyfelszabadítást és a jobbágyok birtokjogát elsőrendű ügyként támogatta, utalva arra, hogy a szabadság, ha többen osztoznak benne - nem csökken, hanem nő, erősödik. Már 1833-ban a kötelező örökváltság, az úrbéri jobbágyterhek örökös megváltása mellett állt, de taktikáznia kellett: nem lehetett a feudalizmus felszámolását azonnal elfogadtatni olyan kisnemesek tömegével, akiknek egyetlen jövedelme a kevéske úrbéres szolgáltatás volt. így először az engedőleges, jobbágyság által fizetett örökváltságot szorgalmazta, bár tudta, hogy pl. Németországban az évtizedek alatt alig vezetett eredményre a jobbágy pénztelensége miatt. A '40-es években fokozatosan kezd érvelni a részleges állami kártalanítás mellett és a jobbágyi *> Uo. 1844/365.
