Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

PORTRÉK A REFORMKORBÓL

183l-es parasztfelkelés őt is rádöbbenti, hogy választani kell, mégpedig gyorsan: menni, vagy menettetni? Nem riad vissza a közügyek mindennapi szolgálatától, a hivatali robottól sem. Megyei aljegyzőként, majd 1832-től főjegyzőként a közgyűlési jegyzőkönyvek és irományok sora került ki a keze alól; jelentős szerepe volt a gyűlések és határozatok előkészítésében, majd megszövegezésében, ami látszik is e hivatalos iratokon: a stiliszta és a költő ezek fogalmazásakor sem tagadhatta meg magát. Ugyanez mondható el későbbi, országgyűlési jegyzői munkásságáról is. 1832 végén döntő szerepe volt az első igazi, nagy reformországgyűlésre készült megyei követutasítás megszövegezésében. A megyei utasítás szorosan kapcsolódott az országos reformmunkálatokhoz, az ún. operátumokhoz, melyek a korabeli Magyarország minden lényeges társadalmi, gazdasági és közjogi kérdésére kiterjedtek. Kölcsey nagy bánata volt, hogy Szatmárban nem volt képes élvonalbeli reformutasítást készíttetni. A több ezres szatmári kisnemesi-szegénynemesi réteg a maga konzervativizmusával, befolyásolhatóságával, az őt a paraszttól egyedül megkülönböztető avítt privilégiumokhoz való ragaszkodásával alig-alig, vagy egyáltalán nem leküzdhető ellenerőt jelentett. Kölcsey néhány reformer társával, de sokszor azok nélkül, egyedül állta a sarat, harcolta végig a sziszifuszi küzdelmet. Mélységes tapasztalatok sóhajtanak fel benne a Parainezis írásakor: „Embert, egyenként s csoportosan, a maga hasznáról felvilágosítani a legnehezebb feladások közé tartozik... A sokaságért híven szolgálj, de ítéletével ne törődjél. " A szatmári nemesség se a nemesi adómentesség részbeni feladását, se a sajtószabadságot nem fogadta el; Kölcsey mégis elvállalta az országgyűlési követséget, mert remélte, hogy az elvetett mag kikel, s a közgyűlés idővel kedvezőbb pótutasításokat küld majd. Pozsonyban, az országgyűlésen gyorsan kivívta követtársai megbecsülését, elismerését. Az ellenzéki reformerek vezérkarának esze és szíve volt egy személyben, a fővezér Wesselényi első számú munkatársa. Beszédek sorát tartotta a magyar nyelv, Lengyelország (a cár által levert lengyel felkelés után vagyunk), a városok megreformálása érdekében és mindenekelőtt az alapkérdés, az úrbéri tárgykör vitája során. Az országgyűlés sarokpontja az örökváltság és a jobbágyi birtokbírhatás kérdése lett. Az ellenzék e mellett, az abszolutista-feudális, Bécs vezette kormányzat pedig az ügy elbuktatására feszítette meg minden erejét. Legemlékezetesebb beszédét Kölcsey is az örökváltság támogatójaként mondotta el 1834. november 10-én. Ebben leszögezte, hogy a Dózsa-féle felkelést leverő Zápolyáknak örök bűne a jobbágyság „örök" szolgaságra vetése volt. Elérkezett a terhekkel agyongyötört jobbágyok megszabadításának ideje - mondta, hiszen egy ország csakis szabad és vagyonos néppel együtt lehet erős és sikeres. Figyelmeztette kiváltságos tár-