Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

PORTRÉK A REFORMKORBÓL

zeti imádságunk lett, s alig-alig akad magyar ember (éljen bármely zugában a földnek), aki ne elszoruló torokkal hallaná, illetve énekelné. A Himnusz a magyarságot össze- és megtartó láthatatlan lánc egyik alapvető láncszeme lett. Kölcsey nem szerette a reformációt - mert inkább pusztítónak, mint építőnek tartotta -, mégis, e versben prédikátori-biblikus hévvel ostoroz és vall be nemzeti hibákat, idézi fel a pusztulások, vészek sorát, hogy aztán imájában szánalmat és áldást kérjen nemzetére; az ima egyben remény is: erőt és tettvágyat is kölcsönöz, hiszen aki imádkozik, az még bízik a jövőben. Az életmű második csúcspontja 1829—1830-tól haláláig, 1838-ig tart. Az országos jelentőségű és hatású politikus időszaka ez. Mintha egész korábbi életében erre a feladatsorra készült volna. A feudalizmus élesedő válsága, a polgári átalakulás szükségessége által napirendre tóduló feladatok magától értetődő természetességgel találták meg benne emberüket, s ő nem tért ki a munka elől, hiszen vallotta: „a társaságban élő ember nem önmagáé" (Parainezis). Ettől kezdve vége a búsongó magánynak, az elszigeteltségnek. A megyegyűlések, országgyűlések harcai következnek, s az időnkénti csekei időzésekkor is nemzeti sorskérdések vannak terítéken, foglalják le idejét. Az a néhány vers, ami ekkortájt még megszületik, az is a politikai harcot támogatja, mozgósít és ostoroz (Huszt, Zrínyi dala). A Szatmár megyei közgyűléseken, Nagykárolyban első nagyhatású beszédét A szatmári adózó nép állapotáról címmel, 1830-ban tartotta s ezzel rögvest a reformkor, a polgárosodás alapkérdésébe vágott. Átfogó tényfeltáró munka nyomán írta le a jobbágyság helyzetét, bénító feudális- és adóterheit, a kereskedelem és a közlekedési viszonyok tökéletlenségét, az adófizetők egyre nehezebb megélhetését. Az elviselhetetlen terhek feltárása, az enyhítés elkerülhetetlenségének kimondása után már nem sok idő kellett ahhoz, hogy Kölcsey - Wesselényi mellett - elsőként jusson el a jobbágyfelszabadítás (ezt a jobbágyterhek örökös megváltásával, az ún. örökváltsággal gondolták megvalósítani) és a jobbágyi birtokképesség igenléséhez. A megnyomorított jobbágyság másik, megalázó terhét, a katonaállítást is kipellengérezte Kölcsey a „sorsvonás" tárgyában mondott beszédében. Miként az adófizetés, úgy az újoncállítás is csak a jobbágyokat (és részint a kisszámú polgárságot) sújtotta a feudális Magyarországon. Kölcsey nagy érzelmi erővel és erkölcsiemberi megdöbbenéssel fest szinte látható képet a sorshúzáskor szerencsétlenül járt legényekről, akikre a halálig vagy megrokkanásig tartó, örökös katonáskodás várt, többnyire idegen földeken. A beszéd az együttérzés felkeltésének és a tettre mozgósításnak remeklése. A szatmári megyegyűléseken sokszor megjelenő Wesselényivel örök barátságot köt. Széchenyi hatása - mint a gondolkodó kortársak soránál nála sem maradt el. A Hitel, majd különösen az 1831-ben megjelenő Világ tovább erősíti reformeri meggyőződését. A Szatmár szomszédságában dúló