Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)
A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN
A terményeknél látható veszteségsor összetétele utal az akkori vetésszerkezetre: akkortájt a búza (és a hozzá számított „kétszeres") dominált; az újonnan feltört földeken, illetve kipusztult tavasziak helyébe vetett köles területe már erősen összeszorult. Az állatállománynál megemlítendő még az, hogy mi a juhokat (az összeírókkal ellentétben) nem bontottuk „magyar" illetve „német" fajtájúakra. Az eredeti összeírásból kitetszik, hogy a megyében akkor még a „magyar" fajta dívott; mindössze Orosházán pusztult el 5069 „német" juh. A megsemmisült-megrongálódott középületek közt voltak katonai épületek (kvártély-házak), volt szolgabírói lak, templom. És még nem volt vége a csapásoknak! 1816, április 16-án jelentették: Szentandráson addig nem látott árvíz tombolt, a rétek 4/5-e, illetve 1200 hold szántó került víz alá, és újabb 329 ház dőlt össze. Ez az árvíz sem csupán Szentandráson pusztított természetesen. A Körösökön és a Berettyón májusjúnius folyamán az addigi „rekordokat" megdöntő ár vonult le, Biharban, Szabolcsban és Hevesben is nem keveset pusztítva. A Sebes-Körös pl. elöntötte az 50 ezer kat. hold terjedelmű Kis-Sárrétet, majd a Berettyó a teljes NagySárrétet. Komoly károk keletkeztek a Tisza alsó folyása mentén is. (Az 1814— 1816 közti nagy árvizek „eredménye" lett az, hogy felgyorsította a bürokrácia munkáját, nagyobb lendületet vett a Körös-szabályozás ügye; ám a következő, száraz évek során feledésbe merült a nagy pusztulás; az 1844. évi nagy tavaszi ár után indult be ismét igazán intenzíven a szabályozás, hogy aztán a munkához a végső lökést az 1855-ös árvíz adja meg.) A többéves, ritka szerencsétlen természeti katasztrófa sorozat ellenére Békés megye válságot felmérő-elemző bizottsága megállapította: annak köszönhetően, hogy a megyebeli települések mindannyian béreltek pusztákat a folyóktól távoli részeken (Csanádban, Arad megyében), az ínség korántsem zúdult oly tragikusan a népességre, mint az ország más részein. Egyébként is - bár az őszi vetések zöme megsemmisült, a tavasziak, köztük az ez évben nagy arányban vetett kukorica is, közepesen teremtek. Mindenesetre a megye megtiltotta a községi közföldeken termett gabona eladását és a gabona iparcikkre cserélését is. A hatóság szerint a veszély leginkább Vésztőt, Füzesgyarmatot és Szentandrást fenyegette. Abban már némi - évszázados reflexekre épülő - bűnbakkeresés is volt, hogy a megyei hatóság külön is kiemelte: figyeljenek a szolgabírák és községi elöljárók: „uzsorás zsidók" ne vásárolhassanak fel gabonát. Elrendelték azt is, hogy a településeken (kaszárnyák hiányában) házaknál elszállásolt katonaság csak árpakenyeret kaphat, tekintettel az őszi vetések pusztulására. Határozatba ment: az Erdélyből, Biharból „beszivárgó" idegeneket, „koldusokat", akik érvényes útlevéllel nem rendelkeznek, vissza kell küldeni (az éhínség elől az Alföldre menekülők közt sok volt a leromlott állapotú, beteg ember). Önzőnek tűnő lépés volt ez a
