Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)
A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN
Az úrbéres terhek növekedése és egy gazdatiszt kiskirály üzelmei Békéscsabán a XIX. század elején A felvidéki szlovákokkal 1718-ban újratelepített Békéscsaba 85 000 kisholdnyi területével a nagyhatárú alföldi községek sorába tartozott. Újabb és újabb szlovák rajok érkeztek földjére, s így népessége 1773-ban 7055, 1804-ben már 12 577 volt, s ezt követően (már zömmel a belső szaporodás révén) 1824-re 20 080-ra, 1847-re pedig 22 465-re emelkedett. Ekkor már Európa legnagyobb faluja volt. A jobbágy- és zsellérlakosság helyzete az urbáriumig messze előnyösebb volt, mint a felvidéki jobbágyoké: a tizedet a telepítő Harruckern János György örökre megváltotta számukra, a robot ismeretlen volt, a kilencedet pénzben váltották meg. Ezt az ún. taxalista állapotot tovább javította a regálé benefíciumok folyamatos községi bérlete. Viszonylag alacsony bérleti díj fejében így a kommunitást gazdagította a kocsmáitatás, a mészárszékek, malmok, a halászat hasznának jó része. A bérlet erősítette az önkormányzatot, a beligazgatás szinte korlátlan függetlenségét. A taxát és a bérleti díjakat az elöljáróság szedte be, s a birtokos csak azzal törődött: megkapta-e a szerződött összeget. Az urbárium valamelyest rontott a jobbágyok helyzetén: bevezetésre került a robot, igaz hosszú időn át pénzben váltották meg. A szerződéses állapot változatlan maradt. A választott elöljáróság önállósága meglehetős volt. A nagy létszámú község direkt, uradalmi vezérlése lehetetlen volt, erre nem is törekedett a birtokos. Az állami és földesúri adókat az elöljárók gyűjtötték össze, ők gazdálkodtak a községi, illetve a bérelt javakkal. Az elöljáróságot a bíró és a törvénybíró mellett 10 esküdt képezte. 1748-ban a birtokos elrendelte ugyan a 24 fős tanács választását (méghozzá életfogytiglani érvénnyel); ezt, a szabad királyi városokéhoz hasonló rendszert azonban Csaba népe elszabotálta. Évente választotta 10, később 17 esküdtjét és a bírókat is. A birtokos ezt kénytelen volt tudomásul venni. Az elöljáróság elsőfokú bírói fórum is volt, s az örökségi ügyektől a kihágásokon át az árvaügyekig, ingatlan adásvételektől a büntető ügyek soráig maga ítélt el, intézett el mindent. Az igazságszolgáltatás 90%-a felett rendelkezett, s ezek az ügyek csak fellebbezéskor kerültek az úriszék elé. A jobbágytelkek adásvételét is az elöljáróságon lehetett intézni - igaz ezek az ügyletek már csak uradalmi jóváhagyással váltak érvényessé; e jóváhagyás azonban ritkán maradt el. Csabán és környékén nem volt földesúri allódium: ez szerencsés adottság volt, hiszen az uradalom nem tudta termé-