Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN

szetben hasznosítani a robotot, s így maradt a pénzbeli megváltás. Másként volt ez a Károlyi család csongrád-vásárhelyi - közeli - uradalmában, ahol már a XVIII. század közepétől tapasztalható volt a robot természetben követelése. A XVIII-XIX. század fordulóján ott már a robot felét ledolgozták a jobbágyok. A Károlyiak ugyanis élen jártak a Dél-Alföldön az allódizálásban, s párhuzamosan az úrbéres terhek növelésében. Nos, 1801-ben Csaba felett is gyülekeztek a viharfelhők. Károlyi Antal (mint Harruckern Jozefa férje) Csaba felének birtokosa lett, s ezzel ott is megkezdődött az uradalmi prés szorítása. A napóleoni háborúk, a konjunktúra amúgy is növelte az uradalom étvágyát. Nőtt a ledolgoztatott robotnapok száma, amit szállítással, szekerezéssel kellett a csabaiaknak letudniuk. Az uradalom megkísérelte a kilenced természetben való követelését is, ami hosszú huzavona okozója lett (az uradalom ugyanis a legjobb földek termését vitte el kilencedként, s nem a minden kilencedik „vontatót"; a gazdatisztek késlekedése és a viták miatt lassan folyhatott csak a betakarítás stb.). A jobbágyok erős ellenállása miatt végül az uradalom kénytelen volt visszatérni a taxáitatáshoz. Erősödött tehát az önállósághoz, viszonylag enyhe terheléshez szokott, s így jól boldoguló csabai jobbágyok, zsellérek és az uradalmak (az 1820-as években már tíz birtokosa volt a helységnek) konfliktusa, amely 1816-1817ben jutott tetőpontra, az ún. regulációval. A birtokosok elhatározták, úrbéres földjeik pontos kimérését és elkülönítését, illetve az úrbéres és nem úrbéres földek tagosítását. Ennek során Csaba 8200 holdat vesztett; melyet addig évtizedeken át bérelt, s így a magáénak tudott, s amelyet most leválasztottak allódiumként. A megosztott uradalmak egyre több gazdatisztet alkalmaztak, s ezek részére is kihasítottak az úrbéres földekből 500 holdat. Csaba elöljárói öntudatosan, panasszal fordultak a nádorhoz, leszögezve, hogy a királynak nem lehet érdeke az, hogy egy-két önző ember érdekét segítse elő. Emlékeztettek arra is: ők fizetik az adót, ők adnak katonát. Az instancia a megyéhez került, s ott vizsgálat indult az értelmi szerzők ellen, amely szigorú megrovással zárult. A Helytartótanács pedig elutasította a panaszt, mivel - úgymond allodiális földek elvétele nem sérti az úrbéresek érdekeit. A regulációval párhuzamosan jelentősen megemelték az uradalmak az éves taxát. Ez 1777-ben 9420, 1799-ben 26 820 pfrt volt (időközben a népesség is felfutott, s a telekszáma is nőtt); 1817-ben már 40 000 pfrt fölé emelték úgy, hogy közben a telekszám, az állatállomány alig változott, s a népesség sem nőtt már korábbi dinamikával! A lakosság ellenállása óriási volt, s ki is kényszerítette a taxa mérséklését. így is 34 pfrt-ra rúgott egy-egy jobbágytelek éves úrbéri terhe, ami a XVIII. század végén „csak" 25 pfrt volt. Szintén a reguláció körül vált szokássá, hogy az uradalmi tisztek és egyre több birtokos is több és több állatot hajtott ki a korábban a csabaiak által