Erdész Ádám: A magyar függetlenség jelképe. Békés megye 2002. évi ünnepi Kossuth-konferenciájának előadásai (Gyula, 2002 [2004!])

Erdmann Gyula: Kossuth Lajos szerepe és jelentősége a reformkor 1840-es éveiben

tani. Kossuth válaszcikkeiben szerencsének nevezte azt, hogy Széchenyi nem az elveket, hanem csak a modort támadta. A nemzetek sorsát törvények határozzák meg s nem egyesek, így Széchenyi túlértékeli az ő szerepét. Széchenyi kegyelemből remél reformokat, ő jogokat követel. Széchenyi sem mellőzte az érzelmeket - folytatta Kossuth, s hozzátette: ha ő győz a vitában, sírni fog győzelme felett, hiszen semmirekellő lenne, ha örömére szolgálna port-szemetet szórni a megbotlott óriásra. A tisztelettudó és szerény modor eleve Kossuth mellé állította az olvasók rokonszenvét. Néha nehéz elfogadni azt (írta másutt Kossuth), hogy az igazság alulról is jöhet. Igaz ügyekben nem árt a nép tetszését elnyerni, mert a nép el van nélkülünk, de mi aligha a nép nélkül. A reformellenzékiek zöme Kossuth mellé állt. Deák kijelentette, hogy Széchenyi vádjaival akaratlanul is igazolta a Kossuthot korábban sújtó kormányzati terrort. Fáy András nem látott a Pesti Hírlapban „vörös fonalat". Eötvös is úgy látta, ész és szív egy lehet a politikában. Wesselényi Széchenyi támadását merényletnek nevezte, mivel megosztotta az ellenzéket és igazolta a törvénytelen cenzúrát. A vita későbbi elfajulásakor (184445) már Kossuth is felcsattant és jezsuitának nevezte Széchenyit, aki a kormányt ingerli ellene. Amikor pedig Széchenyi Dózsának nevezte Kossuthot, az Széchenyiről mint az „álliberális oligarchia" fejéről írt... Mindazonáltal nem adunk igazat a Lukács-Mérei-Spira által írt 1948-as Kossuth életrajznak, amely Széchenyit, aki 1845-től kormányhivatalt vállalt céljai elérése érdekében, de percig sem hagyta abba a hadakozást bécsi ellenlábasaival, a reakció nyílt szekér tolójának nevezte, aki akadályozta a haladást és a felszabadító harcot. Néha Kossuth is megfáradt a küzdelmekben. 1843 végén, amikor folyt az eltávolítása a Hírlaptól, született „Kiábrándulás" c. vezércikke. Ebben a lelkesedés hiányáról ír: „ha egy nemzet nem képes lelkesedni, órái meg vannak számlálva". Bízott a nemesség lelkesedésében, amely regenerálja a nemzetet, de csalódott. Megtett mindent, akár elveivel ellentétes kompromisszumot kötött, úgymond pragmatikus volt, de ebből is kiábrándult.