Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Szent Péter pálfordulása

színkör művészei sem jelentenek konkurenciát. így hát szabad a pálya a népénekkar számára! így azután minden télen futotta a népénekkar repertoárjából egy-egy műsoros délután, vagy éppen egy zenés-dalos színielőadás megtartására. A kántor néni (Laci bácsi felesége) - aki a rossz nyelvek szerint hajdanában maga is énekesnő volt egy jónevű színházban - olyan sminkeket, maszkokat és jelmezeket tudott varázsolni, hogy aki azokat meglátta, visszakívánkozott, hogy másodszor is megnézze azt az előadást! Mert így együtt: a szép hang, a jó előadás, a szép ruha, frizura, valóban megélénkítették a nézők életkedvét. Maguk a szereplők is olyan ösztönzést kaptak amikor a főpróbákon először látták meg magukat a földig érő tükörben, hogy úgy játszottak a színpadon, hogy Bordy Bella meg Rajz Jancsi, a nyári színkör akkori kedvencei is elbújhattak mellettük! Bizony, minden előadásukat 2-3 alkalommal is meg kellett ismételniük! És most ismét nagy fába vágták a fejszét! Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című színművét akarták színlapjukra írni. Kezdetben minden gördülékenyen ment. A szerepek is lassan megtalálták gazdáikat. Csak egy probléma adódott e téren: Szent Péternek, azaz Müncz Jónásnak, az öreg zsidónak szerepére nem akadt vállalkozó. Mert hogyan is vette volna ki magát, hogy az imitt-amott már felhangzó heilhitleres, meg hajráturulos világban valaki egy hajlott hátú, feje tetején kopaszodó, ősz hajú, görbe orrú, kaftános zsidónak öltözve jelenjék meg sokszáz ismerős előtt a színpadon. Erre már nem kaptak vállalkozót nemcsak az énekkari tagok közül, de még a rokonságukban sem! Pedig Szent Péter esernyőjét Szent Péter nélkül nem lehet eljátszani! Már-már az egésznek a lefújásán gondolkodtak. Pedig jó lett volna egy jó kis előadás! A pénz is jól jött volna, hiszen a nyárra nagy terveik voltak. Sajnos egy új darab előkészítéséhez már nem volt elég idő, hiszen ennek a darabnak a jelmezeit is jórészt már megrendelték a kölcsönzőből. Hiába próbálta győzködni a kántor úr is, meg a kántor néni is a számításba jöhetőket, hogy itt Gyulán még nincs olyan vészes heilhitleres világ. A gyulai németek vallásos, istenfélő emberek, akik inkább százszor dolgoznak, mint egyszer politizálnak. Bár igaz, hogy akad egy-két szélsőséges is, mint pl. a Hargitay tanító, a maga szűkkörű ifjúságával, vagy éppen a piszkos szájú fuvaros, a Schiller Franci, akik mögé néhány, elsősorban lumpen alak csatlakozik azért a pár korsó sörért, amit a Sáros utcai csapszék-pártházban nekik adnak. De ezek általában nem jelentenek veszélyt, nem komoly emberek! Talán kicsit tartani kellene a hajráturulos egyetemistáktól, akik néha-néha hitlerjugendesdit szeretnének játszani, de ezek sem veszélyesek, mert túlnyomó részben vékonypénzű, üres zsebű fiatalok, akik már boldogok akkor is, ha a „darutollas" Bocskai-sapkában tündökölhetnek. (Hogy éhüket oltsák, Vlagyovits Pista, a bohém kórházi pap látja el őket a kórház személyzeti étkezdéjében egy-egy meleg étellel.) S talán