Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A legboldogabb karácsony

a bölcsőből a szipogó gyermeket, karjára vette, arcát magához szorította s valami mennyei hangon gügyögött valamit a reszkető gyermeknek. Közben szabadon maradt kezével zsebéből elővette patyolatgyolcs zsebkendőjét, s finom, gyöngéd mozdulattal letörölte a fájó gyermekkönnyeket. Hamar szent lett a béke, s a karácsonyfáról egy ügyes mozdulattal levett csillogó szaloncukrot már mosolyogva vette el az aranyos gyermek a még kissé remegő főpap kezéből. Egy forró hangulatú, bensőséges, igazi karácsonyi szentmise következett. A székelykapu mögött szerényen meghúzódó kis harang most nemcsak a misekezdetet jelezte, hanem a betlehemi angyalok harsonájával kürtölte szét a hólepte kis falunak, hogy Mennyből az angyal lejött hozzatok... S az emberek lelkéből megindult az énekáradat, elsöpörve a recsegő harmónium és Nagy Ferenc tanító úr (aki most itt kántor volt) fátyolos hangját, s felszabadultan áradt belőlük, hogy Dicsőség mennyben az Istennek!... Békesség földön az embernek! Majd a Csordapásztorok..., és a Pásztorok, pásztorok örvendezve... és így tovább. A báró úr kifelé fordulva az oltártól, türelmesen, mosolygó arccal várta, hogy ő is szót kaphasson, s elmondhassa az ünnepi szent beszédét. Az ájtatos hívek nagy figyelemmel hallgatták a karácsony szent titkát, amely szerint a világ leghatalmasabb urának, az Istennek a fia egy egyszerű, szegényes istálló jászolában született, s első látogatói a pásztorok voltak. Mert az Úristen nem szégyellte a szegénységet, mert Ő tudta, hogy ez a a szegénységben született gyermek egyszer majd a legnagyobb tettet fogja végrehajtani: saját élete árán váltja meg a bűnös emberiséget! Oly meggyőzően tudta a főpap az oltár előtt elmondani, hogy az Úristen előtt a szegényeknek nagyobb a becsülete, mint a gazdagoknak, mert a szegények szívében több a szeretet, ők több áldozatvállalásra képesek a gazdagoknál, hogy az összegyűlt sok-sok szegény család szinte büszkén vállalta szegénységét és nem cserélt volna pillanatnyilag talán még a főispánnal sem! A szentmise végén, amíg a bárót a sekrestyében átöltöztette Paulik Pista meg Gróh Jóska, a két hűséges ministráns a csipkés miseruhából az utcai ruhába, megszólalt egy csodálatos, több szólamú énekkar, akiket Modeszta nővér verbuvált össze és tanított be a nagyobb lányokból.