Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A legboldogabb karácsony

Talán még a betlehemi jászol fölött hozsannázó angyalok sem énekeltek szebben, mint most ezek a gyermekek: Ó gyönyörű szép, titokzatos éj! Égszemű gyermek, csöpp rózsalevél. Kisdedként az édes Úr Jászolában megsimul Szent karácsony éjjel!... S az amúgy is csordultig telt szívű bárónak ebben a pillanatban eszébe jutott a mise előtti kedves meglepetés, az a mosolygó kisded! Amikor a sekrestyéből kilépett, már ott állt előtte a napközi vezetője, a fáradhatatlan Modeszta nővér, hogy a maga és a hívek nevében megköszönje ezt a szép szentmisét, és azt, hogy ezért nem kellett a nagytemplomba menni, hanem itt, Máriafalván, a jó meleg kápolnában vehettek részt rajta. De még meg sem szólalhatott, amikor a csillogó szemű főpap odalépett eléje, megfogta az apáca kezét, s csak ennyit rebegett el meghatott hangon: Drága Modeszta nővér! Köszönöm Önnek és híveinek, hogy ma megélhettem életem legboldogabb karácsonyát! Mert olyan közel talán még soha nem volt hozzám a Kisjézus, mint most, amikor orcácskáját megcsókolhattam és fájó könnyeit letörölhettem. Ameddig csak élek, erre a karácsonyra, mint életem legboldogabb karácsonyára mindig emlékezni fogok. Kívánom Önnek és kedves máriafalvi híveinek, hogy a mai nap karácsonyi szeretete töltse meg szíveiket egész életükre... Ámen!