Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Alkotó évek

a város gazdasági vezetésével. Mert a nyomorenyhítésnek nem elsősorban az alamizsnálkodás a gyógyszere - bár ez sem hanyagolható el -, hanem inkább a munkaalkalmak teremtésén keresztül kell a nincsteleneket kenyérhez juttatni. Adakozni elsősorban ott kell, ahol hiányzik a kenyérkereső. S ha kellett, Apor báró felhasználta a szegényeket segítésére korábbi születési és egyéb társadalmi kapcsolatait is. így igénybe vette az Almásy grófok összeköttetését, akiknek jó kapcsolataik voltak a miniszterelnökség felé is. így velük a főispánokkal sikerült a város részére - megfelelő ínségmunkák bonyolítására - állami segítséget szereznie. De megtalálta annak lehetőségét is, hogy a megyeszékhely tehetősebb tisztviselői, polgárai, egy-egy gyűjtési akcióval minél jobban nyissák meg zsebeiket az elesettek megsegítésére. S bár a gazdaságot sújtó világrecesszió nagy nyomort teremtett az egész világon, a gyulai szegények Apor báró közreműködésével - néhány elesett, lumpen személyt leszámítva -, valahogyan átvészelték a nagyon nehéz esztendőket. Gyula mint megyeszékhely jelentős tisztviselőváros volt, viszonylag jobbmódú polgárral. Ezek segítőkészségét is meg kellett nyernie, illetve őket is be kellett kapcsolni a karitatív munkába. Ebben nagy segítséget nyújtott a Szociális Misszió Társulat, amely a korábbi nőegyletekből alakult. Tagjai többnyire a megye, a város vezetőinek, jobbmódú tisztviselőinek, polgárainak feleségeiből, nőtagjaiból került ki, s amikor Apor báró egy-egy gyűlésükön, összejövetelükön megjelent, azok szinte körülrajongták, az egyébként örökké mosolygó, halkszavú papot, ő viszont minden alkalommal megtalálta azokat a módszereket, amelyek megnyitották a zsebeket a jótékonyság, a nyomorenyhítés irányában. Hamar észrevette Apor báró, hogy a hívek csaknem valamennyi rétege szívesen vesz részt olyan közösségekben, ahol jól érzik magukat, ahol velük azonos érdeklődésű, azonos célokért dolgozó társaik jönnek össze, legyen az egyházi vagy világi célú társaság. Szívesen működtek közre embertársaik segítésében, szórakoztatásában, nemkülönben saját maguk művelésében, lelki, szellemi kultúrájuk fejlesztésében. Ekkor döbbent rá, hogy ezeknek az embereknek egységes irányításához, tájékoztatásához, elsősorban lelki kultúrájuk fejlesztéséhez valami új módszer szükséges. A sajtó! Hát persze, a sajtó, amely a gyulaiakhoz szól, amely közli velük mindazt, ami őket érdekelheti, egy-egy cikkben maga Apor is oktathatja őket. így született meg 1921 tavaszán a Gyulai Katolikus Egyházi Tudósító, amelynek szerkesztésében egyik kedves káplánja, Takácsy Dénes volt a fő segítsége. (Később az Őrszem címet kapta ez a közkedvelt egyházi lap.) Az új folyóirat első számában Apor báró, mint a gyulaiak plébánosa, lelkipásztori elgondolásait közölte: „Mi nem csak egyesekért vagyunk itt, hanem az összes hívekért, mi nemcsak azokról gondoskodunk, akik a templomban hallják szavunkat, hanem azokról is, akiket akár foglalkozásuk,