Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Alkotó évek

kében ne maradjanak el a haladó világtól, hogy követni tudják az egyház megújuló politikájának útjait. Apor korábbi terveit, az egyházi és társadalmi felemelkedést szeretné megvalósítani. Ezért azt az utat kell választania, amely a hitélet, a karitatív munka, de az egész magyar társadalom keresztény szellemű átformálásához vezet. Irányvonalának Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök szemléletét tekintette, s vele együtt vallotta, hogy „...a háború utáni erkölcsi és világnézeti zűrzavarban a felemelkedésnek csak egy lehetősége van: visszatérni a nemzetet ezer esztendőn át éltető szemlélethez, a keresztény világnézethez, a keresztény nemzeti kultúrához, mert a kereszténység hite, izzó lelke, szeretete, nézetei, erkölcse, s motívumai alakították évszázadokon át a magyar életet..." Roppant imponált neki ez az örökmozgó, fáradhatatlan Prohászka, aki szakított a régi módszerekkel s nem íróasztal mellől irányította az egyházat, hanem az emberek közé ment, hogy közvetlenül lássa problémáikat; ha kellett, a 24 órából 25-öt is dolgozott, ahogyan tréfásan emlegette. Apor báró később így fogalmazta meg magának ezt a gondolatot : „.. .szükséges, hogy a jó pásztor ismerje övéit, és övéi ismerjék őt. Megkívánja az egyház papjaitól, hogy tőlük telhetőleg vegyék fel az érintkezést a reájuk bízott nyáj minden egyes tagjával." Nagy szükség volt erre a bölcs meglátásra, mert a háború utáni időkben Gyulán is felerősödtek a politikai, társadalmi és szociális feszültségek. Az ezek által ütött sebeket be kellett gyógyítani, a hívek lelki békéjét vissza kellett adni, mert ebben a sokarcú, sok nemzetiségű, társadalmilag erősen tagolt városban - amely egyben megyeszékhely volt - csak így lehetett harmonikus fejlődést biztosítani a polgárok számára. Ezt a keresztény, nemzeti gondolatot - vélte fel kell váltani a mindennapi kereszténység aprópénzére. Az embereket születésüktől halálukig - kell elkísérni az Istenhez vezető úton, úgy, hogy életük egyes kiemelkedő eseményeit - de ezzel együtt az egyház és az állam kiemelkedő ünnepeit is - kultúráltan, emberarcúan ünnepeljék meg, hogy az egyháziasság egyesítve legyen a népi kultúra szokásaival, gyakorlatával. Az emberek csak akkor érzik magukénak az egyházat, ha annak szertartásaiban megtalálják régi szokásaikat szép nyelvüket, s a népi dallamokat is. A szigorú, egyházi utasításokat, szertartásokat részint meg kell hagyni az egyházi rend tagjainak, a papoknak, szerzeteseknek. A híveket pedig rá kell nevelni a hozzájuk közel álló népi vallásosságra, hogy napi munkájukban is érezzék Isten közelségét, segítségét. így biztosan megtanulják, lelkiismereti kötelességüknek érzik majd Isten tiszteletét, az isteni törvények (a tízparancsolat) megtartását. Mivel az állami törvények magva maga a tízparancsolat, a keresztény életszemlélet - benne a népi vallásosság - erős, államépítő tényezőjévé válik. A háború nagy nyomorba döntötte az országot. Az első feladat a szociális feszültségek feloldása volt. Ebben kellett a fiatal Apornak jól együttműködnie