Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)
A becsület
kedjék a nyílt parancsot felmutatni és ha kell, a legközelebbi antantkirendeltségtől segítséget kérni. A plébános - a gyóntatószék rácsát elfordítva - átvette a becses okmányokat, s mielőtt bármit is kérdezhetett volna a hadnagy keményen tisztelgett és laudéturt köszönve már el is tűnt a gyóntatószékből. Apor báró, ott a gyóntatószék csendjében, mélyen elgondolkodott. Vajon nem valami provokáció készül itt ellene? Miért így kézbesítették számára a fontos okmányokat, miért nem az irodájában, szemtől szembe tárgyaltak vele? S mi lenne, ha ő nem fogadná el ezt a megbízást? Vajon ennyire biztosak a dolgukban, hogy ő elviszi ezt a levelet a királynéhoz? Rövid töprengés után azonban megnyugodott. Hát persze! Wiszt Konrád, a mostani küldönc azonos azzal a hadnaggyal, aki annak idején, a kommün alatt felajánlotta segítségét a papok és a parókia megvédésére, aki fegyveres katonákkal őriztette a templomot és környékét, s aki az első híreket hozta a román megszállásról. Most már biztos volt, hogy nem provokációról, hanem becsületbeli ügyről van szó. Mert annak idején, amikor az egyház volt bajban, ezek a katonák életük veszélyeztetésével vállalták a segítséget. Most ők vannak bajban, tehát rajtuk kell segíteni! 60 igazságtalanul szenvedő magyar katona sorsa forog kockán. Nem szabad őket cserben hagyni! Végiggondolta az egész tervet. Holnap, a reggeli vonattal indul Erdélybe, onnan Bukarestbe. Senkinek nem szól útja céljáról. Paptársainak azt fogja mondani, hogy „haza látogat". Szabados Tónit, a hittanárt bízza meg a helyettesítésével. Úgy gondolta, egy hét elegendő lesz. Visszafelé meg akarta látogatni szülőföldjét és a Csíksomlyói Madonnát, hogy ha küldetése sikerrel jár, neki adjon hálát először. Apor báró nagy vállalkozásában minden simán ment. Két helyen, Nagyvárad és Kolozsvár környékén igazoltatták az elegáns, fiatal, jobb módúnak látszó polgárt. De .az antant nyílt parancsa mindenhol megtette a kellő hatást. Az ellenőrzést végző katonák olyan nagy haptákot vágtak, amikor a bárói címet és Petain tábornok aláírását látták, hogy majd kirúgták maguk alól egyik lábukat a másikkal. Bukarestbe érve taxit bérelt s azon ment fel a királyi palotába, ahol azonnal audenciára jelentkezett Mária királynénál, átadva a szolgálatot teljesítő szárnysegédnek az antant nyílt parancsát, valamint egy finom nyomású névkártyát. Mária királyné alig fél órán belül már kérette is magához a rendkívüli vendéget, akit magánlakosztályában, a legbizalmasabb látogatók számára berendezett budoárjában, főnemesnek kijáró pompával fogadott. Az sem rontotta el kedvét, amikor megtudta, hogy ez a jóképű, elegáns, fiatal báró papi ember. S külön elbűvölte, hogy magyar létére oly szépen beszéli a francia nyelvet, mintha az lenne az anyanyelve. (Talán egy kicsit még szégyenkezett is, hogy ő, az angol származású királyné, bizony messze elmarad ettől a
