Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)
A becsület
megtartására ad utasítást? - Egy idegen nemzet lobogójának kitűzésével, egyórás harangzúgással kell hozsannázni, amiért elveszítettük Magyarország függetlenségét, amiért rabigába kell hajtanunk fejünket?... Ez már nagyon sok volt ahhoz, hogy még a legjámborabb ember is méregbe ne jöjjön, még akkor is, ha főnemes és Isten felkent szolgája! Mivel Apor báró nemcsak igaz magyar, de jó pap is volt és mint ember is megállta a helyét, hamar rájött, hiába lázad fel a vére a megalázó intézkedések ellen, azok végrehajtása elől kitérni nem tud, azoknak valami úton mégis eleget kell tennie, vagyis meg kell adnia a császárnak, ami a császáré, még ha az nagyon nehéz is lesz. A híveknek mégis többet használhat egy szabadon mozgó plébános, mint egy esetleg - engedetlenség miatt - internált pap. De hogyan hajtsa végre ezt az embertelen intézkedést, hogy ne kelljen magát majd később sem maga, sem hívei előtt szégyellnie? (Ehhez és korábbi hirtelen fellobbanásának bocsánatáért fordult most rövid fohásszal a Jóistenhez.) A közös parókiái ebédnél ez volt a „főmenü". Máshoz nem is igen volt étvágya Apor báró lelkes, de most elkeseredett kis gárdájának! A dolog megoldását Szabados Tóni, a szikár, halk szavú hittanár javaslata, illetve elgondolása hozta közelebb. Az ő szülei a városban laknak, ő bent a parókián. A szüleinél van elszállásolva egy román katonatiszt (az ő szobájában), aki „civilben" görögkatolikus pap. Mi lenne, ha őt kérnék fel, tartaná meg a Te Deumot saját szertartása szerint, román nyelven, tette fel a kérdést a hittanár? Még egy szép szentbeszédet is mondhatna románul, saját hadserege dicsőítésére, toldotta hozzá Takácsy Dénes, a káplán. S mert ide, a mi templomunkba kötelezően eljövő vármegyei tisztikarnak csak a magyar katolikus része lesz jelen, akik románul úgysem értenek egy szót sem, kára sem lesz belőle senkinek. (Az Úristen talán csak elnézi és majd megbocsátja ezt a kis turpisságot, amit igaz szívű magyar papjai most majd elkövetnek!) Apor bárónak is nagyon tetszett az elgondolás, hiszen ő sem volt elrontója a jónak, különösen, ha az neki is segítségére volt! Szabados Tónit azonnal fel is kérték, próbálja meg az ügyet okosan elintézni, Apor báró pedig magára vállalta a román magisztrátus meghívását, valamint azt, hogy a „nagy vendégeket", ha eljönnek, ő fogja a templom előtt fogadni. Az ebéd utáni asztali áldás elmondás után - most már könnyű, felszabadult lélekkel - elénekeltek egy mostanában keletkezett, a templomban még nyilvánosan nem is énekelt szép könyörgést: Bús magyarok imádkoznak égi Atyánk, hozzád. Fordítsd felénk, magyarokra jóságos, szent orcád!
