Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A forradalom tüzében

még azon a napon, április 12-én mind a katolikus, mind a református belvárosi iskolákban visszaállítani, azzal a megkötéssel, hogy azt csak a tanítási idő után végezhetik. A lakosságnak ez a demonstrációja igen felborzolhatta a direktóriumi tagok kedélyét, nemcsak azért, mert a tiltakozó tömegben ott látták igen sok direktóriumi tag feleségét is, hanem azért is, mert megriasztotta őket az egyházak ekkora ereje. Ezért haladéktalanul figyelmeztető levelet küldtek a Apor plébánosnak, amelyben a hívek izgatásával vádolták meg őt és papjait, s szigorúan felszólították annak beszüntetésére. A fiatal plébános nyugodt, de határozott hangú levélben válaszolt az ellenük felhozott vádaskodásra: „Mi a vallást védjük és a vallásnak az iskolából való kitiltása ellen a végsőkig védekezünk. A mi hivatásunk kibékíteni az ellentéteket, megnyugtatni a lelkeket, és ezt tettük eddig is, ezt tesszük ezentúl is..." A hívek - ezekben a napokban - nagyon egyek voltak az egyházzal. Nemcsak azért, mert a Forradalmi Tanács radikális intézkedései, de különösen azok embertelen végrehajtása, a túlkapások sokuk előtt lejáratták a „forradalom nagyszerűségét", hanem azért is, mert az új politikai rendszer nem jobb, hanem sokkal rosszabb gazdasági helyzetet teremtett az egész városban. Örök rettegésben kellett élniük nemcsak a gazdagoknak, hanem szinte az egész középosztálynak is. Azok a proletárok pedig, akik az őszirózsás forradalom idején esküdtek fel a forradalomra, egyre inkább félreálltak, mert nem akartak azonosulni a túlkapásokkal. A németvárosi hívek még továbbmentek. A Wiszt vendéglőben nagyszámú gyülekezet előtt kijelentették, hogy ők a saját pénzükön hajlandóak a papokat és az egyházi intézményeket fenntartani az állam segítségének megvonásakor, ha önálló plébániát kaphatnak. (Ez már közel fél évszázados igényük volt!) Egyik este szürkület táján, amikor az utca zaja már elcsendesedett, két katonás mozgású fiatalember kereste fel Apor bárót. Az Ébredő Magyarok Egyesülete fedőnevű, illegális tiszti csoport nevében fölajánlották a parókia és a benne lakó papok fegyveres védelmét, ha erre szükség lenne. Apor bárót meghatotta ez a ragaszkodás, de azonnal el is hárította azt: - Uraim, nagyon köszönöm ezt a megtiszteltetést, a magam és káplánjaim nevében is, de úgy érzem, nem szabad ezt az önfeláldozást igénybe vennünk. És kérem, elutasításomat ne tekintsék sértésnek. Tudom, önök most jöttek a frontról, és hazájuk védelmére tett esküjüket itthon is teljesíteni akarják. De itthon, a mi frontunkon a harcunkat magunknak kell megvívnunk. Mert ez a harc elsősorban nem a fegyverek, hanem az eszmék harca, és ha netán még fegyverekkel is támadnak ránk - amit nem hinnék -, nekünk akkor is csak a szeretet fegyverével szabad védekeznünk. Azúrjézus azt mondotta: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat... ", s minden ember a mi felebarátunk, akár jóakarónk, akár ellenségünk. Az Úrjézus még azt is tanította nekünk: „ne fogjatok