Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Rigófüttyös hálaadás és egyéb apró csodák

Nem szeretnék adós maradni az első kerek Apor-évfordulónak, a róla elnevezett napközi otthon 10 éves fennállása megünneplésének leírásával sem, hiszen ahhoz is igen kedves emlékek fűznek. 1946 nyara nagyon nehéz nyár volt. Nemcsak azért, mert a háború befejezése után alig egy esztendővel még igen nehéz volt a mezőgazdaság helyzete, hanem azért is, mert a dühöngő infláció csúcspontját érte el. Egy tojásért egy szakajtó bilipengőt kellett adnunk. S ez bizony igen megnehezítette a napközi beszerző munkáját. De nem akadályozott meg bennünket, hogy ezt a kerek évfordulót megünnepeljük. Augusztus utolsó vasárnapjára terveztük az ünnepséget, amelyet - a sors akaratából - mint említettem, összekapcsoltunk egy másik Apor-megemlékezéssel, halálának első évfordulójával. Kis bizottságot hoztunk létre, hogy minél emlékezetesebbé tegyük a gyulaiak számára megemlékezést. Az ünnepséget megnyitó szentmise megtartására Glatz Mihály plébános urat, Apor báró utódját kértük fel. Ő csendes, félénk, igen megfontolt ember volt, aki nem szívesen kockáztatott. Amikor kiért Máriafalvára s a kinyitott székelykapun át meglátta az udvaron felállított szabadtéri oltárt (és a borongós időt!), mit sem törődve az ünnepi hangulattal, félrehívott, s úgy kapott le a könnyelműségért, hogy ilyen bizonytalan időben kint akarjuk megtartani a szentmisét. Ő nem vállalja - mondta - a felelősséget, inkább visszamegy! Mert mit csinálunk, ha mise közben el kezd esni az eső? Hiába nyugtattam, hogy mi megrendeltük a szép időt, s ha netán még is hullana pár csepp eső, van egy nagy ernyőnk, s azzal védjük meg a plébános urat. De bent a teremben legfeljebb 150 személynek adhatunk helyet, itt pedig legalább 3-4-szer annyian vannak. Nagy nehezen sikerült csak rábeszélni, hogy ne hagyja ezt a tömeget szentmise nélkül. S mert az idő is javulni kezdett, kis késéssel elkezdődött az ünnepi szentmise. A plébános úr is megenyhült, s igen szép, rövid prédikációt mondott, érintve mindkét megemlékezés lényegét, de hozzátette, az ünnepség folyamán sokkal többet mondanak majd a megemlékezők. Felajánlásra már mosolygott az ég alja, s mire szanktuszra csengetett a ministráns, már kisütött a nap. S elkövetkezett a szentmise legszentebb része, az Úrfelmutatás, amit ugyancsak csengőszóval jeleznek. S erre a csengetésre valami különös történt. Egy gyönyörű sárgarigó - mintha hívták volna - odatelepedett a hintaállványt tartó nagy akácfának az ideiglenes oltár fölé benyúló gallyára, s amíg a szent cselekmény, az átváltozás, majd az Úr testének és vérének felmutatása (és az azt kísérő csengőszó) tartott, olyan csodálatos trillázásba kezdett, mintha a mennybéli angyalok valamelyik szép, aranyhangszerén játszva dicsérné az Urat. Majd - a pap térdhajtása után, amely a szent cselekmények befejeztet jelentette -, olyan csendesen, ahogyan odarepült, el is tűnt a környező kertek gyümölcsfái között. És - úgy gondolom -, az Úristen odafent meg is bocsátotta