Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Rigófüttyös hálaadás és egyéb apró csodák

Kedves ünneplők, tisztelt vendégeink, barátaink! Ezekben az ünnepi percekben kérem, engedjék meg nekem, mint Apor báró egyik külső munkatársának, hogy tisztelettel emlékezzem vissza a nagy püspök gyulai munkásságának egy kis töredékére, mégpedig arra a részére, amelyik a város akkori legszegényebb perifériájának, Máriafalvának lakóival kapcsolatos, akik talán a legközelebb álltak a nemes, jó pásztor szívéhez. A fél évszázadnyi távlatból feltörő emlékezés életünknek talán legnehezebb, de legszebb éveit idézi, amikor ifjúi hévvel, egy szebb jövőben bízva, Istenbe vetett hittel tudtunk küzdeni egymásért, embertársainkért, amikor egy életre megtanultuk, mit ér az ember, ha igaz ember! Áttérve Máriafalvára, tudni kell, hogy az I. világháború után kiosztott házhelyekre épült, szegényes település volt, a sarkadi országút jobb oldalán, a Fehér-Körös lábánál. A legszegényebb, legelesettebb, nagycsaládos réteg kapott itt házhelyet. De ezzel csak tovább nőtt a szegénységük, hiszen kis viskóikat is fel kellett építeniük. Erre bankhitelt kellett felvenni, ami tovább nehezítette helyzetüket. Legtöbbjük saját telkének agyaggödréből építkezett, a szomszédok, jó barátok segítségével. így legalább - nagy szegénységükben - fedél volt fejük felett. Érthető tehát, hogy a jó pásztor, a plébános, a szegények báró ura segítségét elsősorban ide irányította, mert itt kellett a legtöbb anyagi segítség - a lelkek erősítése mellett - és a legtöbb munkalehetőség is. Amikor az ő javaslatára az Államerdészet a Sarkadi út bal oldalán, átellenben a faluval, egy - a cukorgyár részére fenntartott több hektáros területen - csemetekertet telepített, s ott munkaalkalmat kaptak elsősorban a máriafalvi asszonyok és leányok, egy csapásra oldódott ugyan a munkanélküliség, de most meg a kisgyermekes édesanyák, akiknek talán a legnagyobb szükségük volt a pénzre, gyermekeik gondozása miatt nem mehettek dolgozni. Ekkor segített Apor báró, és elsőszámú segítő szervezetével, a Szociális Misszió Társulattal karöltve megvásárolták a csemetekert lábánál, a Sarkadi út 14. számú félkész házat telekkel együtt, s ebből alakították ki azt a kedves, székelykapus, galambdúcos, haranglábas, kb. 40 gyermek gondozására megfelelőnapköziotthont, amelyet Apor báró pappászentelésének 20. évfordulója tiszteletére „Báró Apor Vilmos Napközi Otthonnak" neveztek el. Az Apor Napközit - mert városszerte csak így ismerték e kedves létesítményt - 1936 nyarán adták át sokoldalú rendeltetésének: nemcsak a gyermekeknek, de a falu fiatalságának, de a szülőknek is tanulási; oktatási, szórakozási lehetőséget nyújtott. Sőt, nagyterme, vasárnaponként - mint kápolna - a vallásos hívek igényeit elégítette ki. A szép, faragott lábakon álló, csengő hangú kis harangja nemcsak a delet jelezte mindennap, vagy a szentmisék kezdetét vasárnaponként, hanem ha Máriafalván valaki az élők sorából elköltözött, e kis harang hármas csendítése kívánt neki örök nyugodalmat.