Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A mennybe vivő kitüntetés

egyházmegyei tanácskozáson való részvétel ürügyén, amelyen kizárólag egyházpolitikai kérdések kerültek volna megbeszélésre, őt és káplántársát a román katonai hatóságok olyan kémgyanúsnak nyilvánították, (akik - állítólag - részt vettek a földalatti mozgalomban) s ezért naponta jelentkezniük kellett a román katonai parancsnokságon. Szerencsére - a párizsi békekonferencia hatására - a román rendőrség (félve attól, hogy képtelen vádjaival nevetségessé) válik bizonyítékok hiányában az eljárást megszüntette, a vádlottakat felmentette. Egyszer ezeknek a háborús időknek isvége szakadt. Látta maga előtt, amikor 1920. március 30-án, a fellobogózott városba hatalmas ünneplés közepette vonultak be ismét a magyar katonák! Felekezetkülönbség nélkül tódult a nép az anyatemplomba, ahol ő mondott hálaadó Tedeumot. Még igazán ki sem ünnepelhették magukat, még alig tudták helyreállítani testi és lelki békéjüket a ki-bevonulások, a vörös-fehér küzdelmek után, máris újabb, szomorú korszak szakadt a városra (meg az egész magyar hazára!). Jött a trianoni békekötés, amelyben itt a város alatt, alig 3 kilométerre a plébániájától húzták meg az új határt. Ismét nagy tömeg előtt tartott szentmisét. De most nem hálaadót, hanem könyörgőt, amelyben a szentbeszédet már be sem tudta fejezni, hangja elcsuklott, könnyei patakzottak. Mert ez a fájdalom kettős volt. Nemcsak szeretett városának, Gyulának keserves sorsa lebegett előtte, hanem az is, hogy szülőföldje, Háromszék, és benne Bálványos vára is idegen uralom alá került. A nagytermetű, erős férfi összetörve zokogott híveivel együtt. Ebben az új helyzetben, egy vesztett háború és egy levert forradalom itthagyott nyomorúsága, egy megcsonkított ország életteret bénító hatása figyelembevételével kellett a megfelelő új utakat keresni, az új munkamódszereket megtalálni. És az Isten, mint már annyiszor élete folyamán, most is vele volt. A felemelkedéshez megkapta a vezérfonalat, a keresztény világnézet alapján álló karitatív munkát." És jöttek a nehéz, szervező- építőmunka évtizedei. A hívek, a nyáj megnyerése, összetartása, gondjaiban való segítségadás. Az egyre nehezedő gazdasági válság nyomorának enyhítése. A keresztény kultúra felemelése. A városnak a háborús sebek begyógyítása utáni lassú, de biztos fejlesztése. A társadalmi rétegek egymáshoz közelebb hozása, a gazdagabbaknak az áldozatvállalásra való ránevelése a szegények érdekében. A perifériákra kerülteknek legalább minimális munkaalkalom biztosítása. A csüggedők hitének visszaszerzése és így tovább, és így tovább. Elsősorban az értelmiségi rétegekhez szóló írásaival is segítette elgondolásainak megvalósítását. Vallotta és le is írta: „A jó pásztornak - az Úrjézus szándéka szerint - kötelessége életét adni juhaiért... nemcsak hogy meghalni... de úgy is élni, hogy egész életét, annak minden percét, egész valóját, minden