Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Elhangzott a szó

álló - karmestert, aki sötétszürke utazókabátot viselt. Kis zümmögés jelezte, hogy a szólamok hangpróbát tartanak. A közönség feszülten várta, mi is fog következni. Egyszer csak megszólalt a leánykar csodálatos, négyszólamú éneke: Jézusomnak szívén megnyugodni jó...! Nusika - most már - az új asszony, aki bizony eddig nagyon lehangoltan vette tudomásul, hiába volt a múlt héten a báró úr szép beszéde, volt kongreganista testvérei mégsem jöttek el esküvőjére, ebben a pillanatban talán a világ legboldogabb teremtésének érezte magát, mert az ő tiszteletére, az ő legkedvesebb énekét éneklik esküvőjén szeretett kongreganista testvérei. Patakzó könnyei között - amint felpillantott a kórusra —, még nagyobb örömmel konstatálta, hogy az útiruhás „karnagy" nem más, mint maga Apor Vilmos báró, az ő kedves báró ura, aki mégis megtalálta annak a lehetőségét, hogy ott legyen az esküvőjén, még akkor is, ha neki - akaratától függetlenül - más vallású templomban kellett esküdnie. Érezte, hogy egy héttel ezelőtt, kint Máriafalván, a báró úr igazat mondott, s be is tartotta ígéretét. (Bár református templomban ez nem szokás, ő mégis elmondott magában egy Üdvözlégy Máriát, hogy neki is megköszönje, amiért ehhez a nem várt boldogsághoz hozzásegítette, és kérte, életének további részében is nyújtson neki mindig jó anyai segítséget.) A násznép lassan kivonult az utcára, ahol a gratulációk következtek. Most azt mindenki természetesnek találta, hogy a nagytiszteletű esperes úr után egy másik főpap, Apor báró és Nusika volt kongreganista testvérei, akik éppen most értek le a kórusról - ahol olyan szépen énekeltek -, hogy gratuláljanak az ifjú párnak. Apor báró Nusika után az új férjnek, majd az örömszülőknek gratulált, kérve őket, nagyon vigyázzanak egymásra, az új párra, hogy az Úristennek ez az ajándéka, ez az öröm, amit most éreznek szívükben, egész életükön át elkísérje őket. Külön elnézést kért, amiért a meghívás további részének nem tehet eleget, de már Debrecenben kellene lennie, halaszthatatlan ügyben. Az örömszülők, de az egész vendégsereg nagy megértéssel és örömmel vette tudomásul, hogy a katolikus főpap eljött a református templomba, csak azért, hogy volt kedves kongreganistájának kedvében járjon! (S ezt valószínűleg az Úristen - odafenn az égben - sem rótta fel neki bűnül, elvégre ez is az ő háza, ide is őt dicsérni járnak az emberek.) - Főtisztelendő apát uram, hát miért nem tudattátok előre, hogy te is itt leszel, hadd köszöntöttelek volna téged is, mint kedves vendégünket? -