Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Elhangzott a szó

azzal osztotta ki azokat a csoportvezetőknek, hogy látogassák meg a korábban segélyezetteket, jegyezzék fel, hol történtek lényeges változások, s írja össze ki-ki a saját területén a ruhaneműt igénylő felnőtteket is. Az újabb igénylőknél végezzenek környezettanulmányt a szokásos módon. Külön felhívta a figyelmet, hogy írják össze a rászoruló hadigondozottakat is, mert a Frontharcos Szövetség is nyújt majd valamilyen ruhasegélyt, amelynek szétosztását is nekik kell elvégezni. Arra kell törekedni, hogy lehetőség szerint minden ajándék a lehető legjobb helyre kerüljön, s még véletlenül se maradjon olyan rászoruló, aki kimarad a juttatásból. A csoportvezetők maguk köré gyűjtötték segítőiket, s felosztották egymás között, ki, melyik utcát keresi fel. Közben az egyik fiatal kongreganista lány, aki valamelyik külső területre kapott beosztást, kíváncsian megkérdezte: Báró úr kérem! Az én területemen több kommunista is van. Azokat is összeírjuk? Azoknak is adjunk segítséget!? A báró egy pillanatra meghökkent a kérdéstől, majd kissé emelt, kioktató hangon mondotta: - Természetes, hogy nekik is kell adnunk! Ha lehet, nekik kétszeresen is, mert ők a szegények között is a legszegényebbek, hiszen nekik még Istenük sincs, akihez segítségért folyamodhatnának. De miért kérdezi ezt, kislányom? - Mert azt mondják, ők a vallásnak ellenségei. - Emlékszik még rá, kedvesem, hogy annak idején mit tanult a bibliában az irgalmas szamaritánusról? Emlékszik még rá, hogy a bajba jutott emberen ki segített? Az a szamaritánus, akit az ő ellenségének tartottak! És most nekünk is ilyen jótékony szamaritánusoknak kell lennünk! Mert most a főparancs szerint kell embertársainkat elbírálnunk. A főparancs pedig azt mondja: minden ember a mi felebarátunk, akár jóakarónk, akár ellenségünk! S azt is mondja a szentírás, ha ellenségeid megdobnak kővel, te dobd vissza kenyérrel! Nekünk most az a feladatunk, hogy minél több ellenségünkből jóbarátot csináljunk, nem pedig az, hogy növeljük az ellenségek számát. Azt is meg kell értenünk, hogy nem biztos, hogy mind ellenségünk az, aki nem ért velünk egyet! Attól még lehetünk velük nagyon jó barátságban, és kölcsönösen segíthetünk egymáson. A karitatív munkában elsősorban az embert, a rászoruló embert kell néznünk. Vallásuk, világnézetük szerint nem válogathatjuk szét őket! Hiszen a családokon belül is oly nagy a keveredés, hogy már ott sem lehetne igazságot tennünk. Gondoljanak csak a vegyes vallású családokra. Az apát, mert a mi vallásunkon van, tekintsük szegénynek, a más felekezetű anyát már nem? Vagy ennek a rendezetlen felekezetű családnak a fiúgyermekeit ajándékozzuk, mert ők apjuk vallásán vannak, a lányokat, az anyjuk vallását viselőket zárjuk ki a juttatásból? Ők már nem szegények? Ugye értik kedveseim, hogy így nem lehetne hatékonyan jótékonykodni? Tehát összesen egy szempontunk legyen, ha jótékonykodunk, az emberi rászorultság. Persze, azt is figyelembe kell vennünk, ha reálisak akarunk maradni, hogy kik kapnak