Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A forradalom tüzében

A FORRADALOM TÜZÉBEN Sokan emlékeztek még Gyulán arra a mosolygós, jóképű, fiatal káplánra, Apor Vilmos báróra, aki a háború esztendeiben kedvence lett a megyeszékhely ájtatos katolikus híveinek. Nemcsak a fiatalok, de az idősebbek is rajongtak érte, mert olyan szépen tudott prédikálni, különösen a déli „illatos miséken", hogy a hallgatóság szinte a mennyekben érezte magát. De az énekes nagymisék végén az elbocsátó „Itemisszaeszt"-et ilyen szépen még nem igen hallották énekelni. A fiatalok, különösképpen a lányok, szívesen mentek hozzá gyónni, mert mindig tudott nekik valami jó tanácsot adni ahhoz, hogyan kerülhetik el a bűnre vezető alkalmakat. A hittanórákon is azt tanította a serdülő fiataloknak, hogy a bűnbeesést inkább meg kell előzni, hogy ne legyen mit meggyónni. Ezeket a hittanórákat nagyon szívesen látogatták a fiatalok, de még a gyermekek is, mert nemcsak a katekizmus nehéz szövegével untatta őket, hanem igen sok színes bibliai történetet mesélt nekik, s mindig maradt annyi idő az órából, hogy egy-egy érdekes játékot is eljátszanak. Amikor 1918 augusztusában, pár hónapi tábori lelkészkedés és a nagyváradi püspökségen töltött szolgálat után visszatért Gyulára, már mint a város plébánosa, bizony nagy örömet szerzett híveinek. Ám ez az öröm igen sok család szívében keserűséggé változott. Sajnálták a lelkes fiatal papot, mert a háború vége nem sok jóval kecsegtetett. És a papokra meg az arisztokráciára bizony nem nagy jövő várt. Hát még arra, aki mindkettő volt egyszemélyben. Ezt jóakarói el is mondták neki, felhívva figyelmét, hogy még van ideje visszalépni veszélyessé váló posztjától: valahol külföldön várhatná meg a dolgok konszolidálódását, a háborús hangulat lecsendesedését. Jól beszél németül, franciául, biztos, hogy társadalmi rangjának megfelelő magas egyházi beosztást kaphatna a győztes külföldi hatalmak valamely egyházmegyéjénél. Kár az ő nagy tudását itt, egy kis magyar parókián elfecsérelni, esetleg életét is veszélynek kitenni. Mert ki tudja, mi előtt is állunk még? Ha az oroszországi események hazánkra is átcsapnak, se az arisztokratáknak, se a papoknak, de még az egyházaknak se lehet túl nagy nyugalmat jósolni. - Csakhogy én pap vagyok, és nem politikus! Én az Isten, a haza és híveim