Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

Mellékletek

között sem nélkülözhetünk, annál kevésbé, mert pótlására mezőgazdasági termelésünk más területéről nincs lehetőségünk. A másik kérdés, amiben súlyos hibák történtek - a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Mint a határozati javaslat is megállapítja, helytelen volt a párt politikája, amely 1948 őszén arra vett irányt, hogy 3-4 év leforgása alatt kollektivizálni kell a magyar mezőgazdaságot. Később az ütemet a párt módosította, de a gazdasági és politikai feltételek hiánya következtében még a módosított ütem is túlzott volt, amiből politikai és gazdasági téren egyaránt komoly károk származtak. Először is a túlzott kollekliziválás elkerülhetetlenül az önkéntesség elvének megsértéséhez, közvetett vagy közvetlen gazdasági vagy politikai kényszer alkalmazásához vezetett, aminek az elmúlt évek folyamán tömeges példáit láttuk. A kollektivizálás erőltetett üteme elidegenítette tőlünk, sőt szembeállította velünk a dolgozó parasztság széles rétegeit, főképpen a mezőgazdasági termelés központi tényezőjét, a középparasztságot, amellyel pedig tartós szövetséget kellett volna létesítenünk. A termelőszövetkezetek túlzott fejlesztése következtében elszigetelődtünk a parasztság döntő tömegeitől, ami megrendítette a munkás-paraszt szövetséget, és felbomlásának veszélyét hordta magában. Az erőltetett fejlesztéssel járó nagyméretű tagosítások, a tömeges túlkapások és visszaélések, amelyek bizonytalanságot teremtettek a parasztság földbirtoklásában és gazdálkodásában, azzal a következménnyel jártak, hogy a parasztság elvesztette termelési kedvét, és gazdálkodásának korlátozásával vagy teljes feladásával, földjének felajánlásával vagy egyszerűen otlhagyásával más területen keresett megélhetést. A túlhajtott szövetkezeli fejlesztés és a tartalékföldek területének rendkívül nagy mértékű megnövekedése között teljesen világos és számszerűleg is bizonyítható szoros összefüggés van. Nem annyira az ipari munkaalkalmak növekedése, hanem elsősorban a parasztság gazdálkodási feltételeinek rendkívüli nehézségei idézték elő a földfelajánlásokat és -elhagyásokat. A tagosítások, amelyek a szövetkezeti nagyüzem kialakítását lettek volna hivatva elősegíteni, a léeszfejlesztés ütemének túlhajtása következtében a dolgozó parasztság jelentős részének gazdasági korlátozására, gyakran likvidálására vezettek, vagy ennek a kilátását tartogatták számára. A sorozatos tagosítások a dolgozó parasztság útját nem a szövetkezetek felé egyengették, hanem a mezőgazdasági termelés feladása felé. A kulákság korlátozásának helyes politikája a túlhajtott szövetkezeti fejlesztés következtében elkerülhetetlenül a kulákság likvidálásának politikájára csúszott át, amit az utolsó két esztendő idevonatkozó számai világosan bizonyítanak. Egymagában már ez is súlyos hiba. De mennyivel inkább az, ha meggondoljuk, hogy a dolgozó parasztság kb. ugyanannyi földet hagyott el, mint amennyit a kulákság ellen foganatosított törvénytelen rendszabályok eredményeztek. Ez egyik oka volt annak, hogy a faluban az utóbbi időben mind határozottabban kialakulóban volt egy bizonyos, a város ellen irányuló paraszti összefogás, paraszti egység, amely úgy a munkás-paraszt szövetségre, mint a népi demokratikus rendszerre komoly veszélyt rejtett magában. A túlhajtott szövetkezeti fejlesztés szempontjából is helytelen volt az egyéni termelés segítésének elhanyagolása. Először azért, mert a túlzó szövetkezeti fejlesztéssel nem tartott lépést a szövetkezeten belül a közös termelés fejlődése, amely nem éri el a középparaszti gazdaságok termelési színvonalát. Másodszor azért, mert a kulákgaz-