Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig

beszolgáltatási és állami felvásárlási átlagár súrolta az 1938-as árat. A kukoricánál tehát kedvezőbb volt a paraszt piaci helyzete 1949-55 között, mint azt a búzánál láttuk. A sertésnél is többé-kevésbé hasonló a kép (vö. XII. sz. melléklet). Döntő súllyal tehát a kenyérgabona-beadás és felvásárlás adott rendje nehezedett a parasztságra 1949-56 között. A gabonához hasonlóan kedvezőtlen értékesítési ára a napraforgónak volt, mely terménynél 1951-től a beszolgáltatás és állami felvásárlás rendje hasonló volt a kenyérgabonáéhoz. A napraforgónál szabadpiaci értékesítésről ugyanúgy nem lehetett szó, mint a kenyérgabonánál.

206 Az egyes cikkek, termények ill. állatok, állati termékek közt léteztek kisebbnagyobb árfekvésbeli differenciák; pl. a marhahúsnál a piaci árat jobban megközelítette a felvásárlási és beadási átlagár, de összességében a fenti árarányok általánosíthatóak, tendenciaszerűek voltak. A tárgyalt árak parasztságra nehezedő rettenetes súlyát akkor látjuk igazán, ha az egyes értékesítési formák összes begyűjtésen belüli arányát is nézzük. Ez esetben a legfontosabb termény, a búza esetében azt látjuk, hogy az egyéni gazdaságok az állam részére átadott "élet" 28-41%-át adóként adták be, tehát ingyen. Hasonlóképpen nem látott pénzt a paraszt az összes értékesítésen belül 0-4%-nyi vetőmag-kölcsön visszatérítés, a 0,1-1,5%-nyi talajmunkadíj, a 8-11%-nyi cséplési díj és a 13-19%-ot kitevő vámőrlési díj fejében. Mindezt összesítve megdöbbentő adatot kapunk: a magyar parasztság 1949 - 56 között az állam részére különféle címeken átadott búzájának 53-75%-áért egyetlen fülért sem kapott! A viszonylag jobban, de mélyen a piaci ár alatt fizető állami szabadértékesítés aránya 0,6 (1953) és 23% között mozgott. Ez végül annyit tesz, hogy az átlagos parasztember állam részére átadott összes búzájáért mázsánként 1952-ben 28, 1956-ban 40 Ft-ot kapott, azaz alig a felét ill. valamivel több mint a felét a rablás jellegű beszolgáltatási árnak... Ezek a számok egyben minősítik a hivatalos "átlagár"-számítások módszerét és eredményét is! Tegyük hozzá: ha egy-egy gazda összes búzatermelésének 10%-át tudta a valódi szabadpiacon értékesíteni, az maga volt a csoda; nem volt tehát mód sokat javítani az átlagos búzaértékesítési áron. (96. táblázat.) A téesz-ek alig voltak jobb helyzetben: 1950-ben még állami búzaértékesítésük tetemes részét felvásárlási áron adták át, a további években már csak valamivel nagyobb hányadát, mint az egyéniek. Sőt, 1956-ban már csak állami értékesítésük 9,8%át tette ki a "szabadfelvásárlás", szemben az egyéniek 14,8%-ával. (1955-56-ban a téesz-ek adó fejében is tetemesebb hányadot - 41-56%-ot! - adtak át, mint az egyéni gazdák:

207 adóhátralékukkal szemben az új, sztálinista vonal kevésbé volt türelmes, mint Nagy Imre és kormánya.) A rozs begyűjtési címenkénti adatai hasonlóak a búzáéhoz.

208 A kukorica összbegyűjtési, azon belül felvásárlási címenkénti számsora is erősíti eddigi megállapításainkat. A különbség annyi, hogy a kukoricánál kisebb az adóként leadott tételek aránya (mivel a földadót elsősorban kenyérgabonából kellett teljesíteni), ugyanakkor 206. Adattár IV. 26. 207. Uo. 23. 208. Uo.