Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

II. A sztálinizmus mélypontján. A beszolgáltatási rendszer 1948-1953 június

meredek emelkedése volt, aminek okát az árhelyzet tárgyalásakor fogjuk jobban érzékelni. Különösen szembeszökő a kötelező beadás növekedésén belül a sertés-, marha- és juhhúsbeadás arányának fokozódása: 1951-1952 során e húsféleségekből meghatszorozódott a beszolgáltatás! A termékcsoportonkénti arány erős hullámzást mutat: 1950-ben az állati termékek aránya az összbegyújtésben messze a szántóföldi terményeké fölött állt, míg 1951-ben fordult a kép, s némileg a termények javára bil­lent a mérleg, hogy aztán 1952-ben ismét 50%-kal haladja meg az állati termékek aránya a terményekét. A begyűjtés által kemény présbe fogott agrártermelés helyzetét igazán szem­léletesen az összbegyűjtés, ill. a kötelező beszolgáltatás és a terméseredmények arányba állítása érzékelteti. (Ld. 53. táblázat.) Összességében, az állati termékeket és a természetben adózást is beszámítva a magyar mezőgazdaság 1938-ban összes termelési értékének 40, 1949-ben ,39, 1950-ben már 42, 1951-ben 48, 1952-ben pedig 50%-át (!) tette áruvá, miközben 1951-et kivéve minden évben lényegesen kevesebbet termelt, mint 1938-ban. A szektoronkénti árutermelés a termelés arányában így alakult: A MEZŐGAZDASÁGI ÁRUTERMELÉS ARÁNYA A TERMELÉSHEZ KÉPEST % 55. táblázat Év Dolgozó paraszt Kulák Tőkés Szocialista Összesen gazdaság 1938 35 45 53 41 1949 37 48 ­51 39 1950 38 55 ­52 42 1951 39 55 ­49 42 1952 49 63 ­48 50 A dolgozó parasztok és a kulákok végig magasabb arányban voltak kénytelenek évi termelési készleteiket áruvá tenni, mint 1938-ban! Azaz háztartási és gazdasági szükségleteik kielégítésére relatíve és abszolút értékben is kevesebb maradt. Ezen túl: "árutermelésük" 65-75%-át államilag szervezett és bonyolított készletgyűjtés során "értékesítették", messze érték alatti áron. 133 Mindössze feleslegük 35-25%-át vihették valódi szabadpiacra, ahol már értékarányos, a hiány által felnövelt árat kaptak ugyan, de ez a bevételük szinte maradéktalanul elment a forintban fizetett jövedelemadóba. A magyar mezőgazdaság, s azon belül az állami gazdaságok, szövetkezetek és az egyéni parasztok árutermelése a természetbeni adóval együtt 1949-52 közt végül is így alakult: 133. A mg. árutermelése... 42.

Next

/
Thumbnails
Contents