Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

II. A sztálinizmus mélypontján. A beszolgáltatási rendszer 1948-1953 június

az utolsó évi jövedelemadó fizetése alól mentesült; mentesült az az ipari, vagy állami gazdasági munkás is, aki mezőgazdasági ingatlanát az államnak ajánlotta fel megvételre.

126 Eltek is sokan ezzel, felhagyva az egy-két éve még áhított önálló gazdálkodással; így aztán szinte csodaként értékelhető, hogy az adott helyzetben az egyéni gazdaságok mezőgazdasági területe 1949-1953 között 11,1 millió holdról "csak" 6,5 millió holdra, ezen belül pedig a szántóterület 9,2-ről "csak" 5,4 millió holdra csökkent.

127 Hihetetlen élniakarás és az önálló gazdálkodáshoz való ragaszkodás feszült a parasztság jó részében, mely nehezen törődött bele a remények feladásába. Az egyes begyűjtési "címek" tárgyalását - mivel a földadót és kötelező beadást magában foglaló beszolgáltatást már bőven érintettük - folytassuk a szerződéses- és szabadfetvásárlással A kormányzat célja az volt, hogy minél kevesebb mezőgazdasági termék kerüljön a tényleges, hagyományos értelemben vett piacra s minél több, állami felvásárló szervek révén, központi készletbe. Az állami termeltető vállalatokkal, ill. földművesszövetkezetekkel a termelők termelési szerződést köthettek, melynek keretében kedvezményes áron vetőmagot, műtrágyát kaphattak és az átvételi ár is 20 - 40%-kal felette volt a beszolgáltatási árnak. Az állami szervek azonban sok esetben kényszerítették a termelőket a szerződéskötésre, annál is inkább, mert maguk is kötelező szerződéskötési tervszámot kaptak az Országos Tervhivataltól, ill. a megyei szervek útján. A parasztság egyébként nem szívesen kötött szerződést, mert egyrészt a tényleges szabadpiacon kevéske és esetleges árufeleslegét sokkal jobb áron tudta értékesíteni, másrészt a szerződéskötések körül erős volt a szervezetlenség, ill. a bürokratizmus és a termelők sokszor nem kapták meg a beígért kedvezményeket, iparcikkeket, nehézkes volt a termékek átvétele. Ugyanez érvényes a valamivel a beszolgáltatási ár felett szabott áron történő állami "szabadfelvásárlásra" is. A felvásárló vállalatok lényegében kötelező szabadálvételi tervszámot kaptak s az ár sem volt a termelők számára csábító.

128 így is kenyérgabonából 1950-51-ben az összbegyűjtés egynegyede, kukoricából egynegyede - egyhatoda, napraforgóból 60 - 40%-a, burgonyából kétharmada - fele, borból háromnegyede, sertésből 50 - 40%-a, marhából 90-80%-a a szerződéses szabadfelvásárlás csatornáin át jutott központi készletbe, ismétlem: valamivel a beszolgáltatási áron felüli ellenérték fejében. 1952-re óriásit változott a kép: a Népgazdasági Tanács határozatban mondta ki, hogy a központi készleteket 1952-ben "döntően" a kötelező beszolgáltatásból kell biztosítani, 126. 42/1951. Mt sz. r. - MK 22-24. 127. Adattár I. 10.128. A termelési szerződésekhez általában ld.: 8090/1948. Korm. sz. r. - MK 182.; 105480/1949. OKH sz. r. - Uo. 195.; 658/33/1950. NT sz. h. - NT HT 463.; 316/16/1951. NT sz. h. - Uo. 371.; 2068/23/1953. Mt sz. r. - HT 23.; A szerződéses termelés új rendje 1949/50. - UMKL- FM TÜK - 23. d. (okt. 24.); Jelenlés a termelési szerződések lemaradásának okairól 1950. febr. 4. - UMKL- Erdei F. - 4/A - E/3.; Előterjesztés az Élelmezési Minisztérium Kollégiumához 1951. márc. 13. - UMKL- Éleim. Titk. 3. d.; Jelentés az Éleim. M. Kollégiumához 1951. nov. 29. - Uo. 4. d.