Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

II. szekció: Paraszti terhek - paraszti ellenállás és ékdekképviselet 1944-45-ig

öröklésjog sok helyen tovább élt, s a polgári egyenlő örökösödési jog is kikerülhető volt megegyezéssel, a XX. században is. d) A Jászságban, de más formában a Nagykunságban is ideális szerkezetű, a táj adottságaihoz igazodó családi üzemek alakultak ki, amelyek a maguk korában lehetővé tették a lehetséges teljesítmény maximumát. A közösség az egyes családok vagyonszerzésének módját ellenőrizhette, s tisztában volt azzal, hogy a kezdettől fogva korlátozott (nemesihez képest kevesebb) jászkun jogok csak a személyes munkavégzésre alapozott vagyongyarapítást teszik lehetővé. így a vagyon természetes értékmérővé vált, s gyarapodás közösségi ellenőrzéssel csak a munkára épülhetett, másképp a közösséget, másokat károsított. Ez meghatározta a meg nem engedett vagyonszerzéssel szembeni általános álláspontot. e) A lakosság bizonyos csoportjai (nemesek, majd cigányok, zsidók, pásztorok, iparosok), akik között jövevények is voltak, csak akkor kaphattak letelepedési, házvásárlási engedélyt, ha már bizonyították azt, hogy elfogadták, s nem sértik a közösségi normákat józan, vallásos életűek, esetleg családi kapcsolatot is létesítettek helybeliekkel. A közösség rendje így sohasem zavarodott meg. f) A századfordulóra kialakult a községek lélekszámának az az ideális nagysága, amely utána már nem növekedik, s a társadalom zártsága azáltal is fokozódik, hogy egy adott lélekszámú településen a belső házasodás át-meg-átszövi a közösséget, családi vagy rokoni érdekűvé teszi a közösségi együttműködést. Ez a stabilitás a közösség és a helyi hatóság viszonyát s a bűnözéssel, főként a köz- és magántulajdon elleni vétekkel kapcsolatos helyi megítélést is meghatározta. S éppen ez az a stabil és önérdeket védő, a bűnt elítélő állapot, amely 1950 után teljesen felborul, bár a bűnözési statisztika látszólag ekkor is kedvező volt a kerületekben. Ettől kezdve a közvagyon megdézsmálása, az ügyeskedés, a közösség elhagyása (pesti, szolnoki, hatvani, gyöngyösi munkavállalás, ingázás vagy egyszerű elköltözés) itt is, csakúgy, mint az ország más részein, jellemzővé válik. A közvagyon prédának számít. A társadalom mértékadó rétege - hisz paraszttársadalom -, kuláknak minősül, s ez felborítja az értékrendet, menekülésre készteti a lakosságot. Azok, akik korábban a köz érdekében is tevékenykedtek (nagyobb gazdák, tekintélyes családok, egyházi vagy egyház közeli személyek) szinte bűnösöknek számítanak a hatalom szemében, a társadalom szembenállását váltják ki. A különben gyüttmentként számontartott idegent, akit a hagyományos társadalom semmibe vett, most párttitkári, vb-titkári vagy elnöki szék-