Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)
II. szekció: Paraszti terhek - paraszti ellenállás és ékdekképviselet 1944-45-ig
be ültetik, s naponta tapasztalják hozzá nem értését, közösség ellenes magatartását, még inkább megvetik, s úgy vélik, az általa képviselt helyi és országos hatalom ellen semmiféle eszköz alkalmazása nem erkölcstelen. Míg az uradalmakban, cselédházakban a korábbi hősiesnek tartott dézsmálások (pl. Illyés Gyula: Hősökről beszélek-féle magatartás) most tényleges rombolásban nyilatkoztak meg (kastélyok, magtárak, gépek széthordása), addig itt a paraszti munka eredményét jelentő tanyák lebontása, a szőlőskertek és gyümölcsösök kiszántása, kunyhóinak lebontása, a családi lét bázisainak szétzilálása egy egész között és csendes ellenállását váltja ki. Ez az ellenállás azonban nem tűnik hősiesnek, sőt a végrehajtók titkon (adatközlőinken ez meglátszik) restellni valónak ítélik, mégis végrehajtják. Emiatt a meghúzódó bűntudat miatt lehet az, hogy amint a hetvenes években már nem odahelyezettek, hanem helybeliek is betölthetnek vezetői, gazdaságvezetői tisztet, mérséklődik a köztulajdont megkárosító tendencia, s kezdik ismét a hatóságokat is sajátjuknak tekinteni. Felébred párhuzamosan a jász és kun öntudat is, s egyre több megnyilatkozása van annak, hogy valamiféle fordulat következik be a közösség bűnmegítélésében. Főbb irodalom A jász és kun megyebéli törvény-székeket tárgyazó statútumok... Szolnok, 1882. Bagi Gábor: A Jászkun Kerület és a reformországgyűlések. Szolnok, 1991. Bánkiné Molnár Erzsébet: Kiskunfélegyháza újratelepítőinek 1744-ik évi lajstroma (in: SZMMÉ). Szolnok, 1981. Bánkiné Molnár Erzsébet: Nemesek a Jászkun Kerületben. Levéltári Szemle, 1982. 2-3. sz. Bánkiné Molnár Erzsébet: A „rendszeres bizottsági munkálatok" szerepe a Jászkun Kerület közigazgatásának megformálásában. (In: Zounuk. 1. Szolnok, 1986.) Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerületek helységeinek közigazgatási szervezete. (In: Cumania 10. Kecskemét, 1988.) Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkunság szerepe az 1809. évi napóleoni háborúban és az utolsó nemesi felkelésben. (In: Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve. Szolnok, 1990.) Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása (Földművelés). Szolnok, 1973. Bellon Tibor: Nagykunság. Budapest, 1979. Botka János-Papp Izabella: A Jászság földművelésének leírása 1776-ban. (In: Zounuk 1. Szolnok, 1986.) Kiss József: Jászkunsági agrármozgalmak a kiegyezéstől a milleneumig (18671895). Budapest, 1968. Kiss József: A jászkunok a Rákóczi-szabadságharcban. Történelmi Szemle, 1971. Kiss József: A Jászkun Kerület parasztsága a német lovagrend földesúri hatósága idején. Budapest, 1979.