Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

II. szekció: Paraszti terhek - paraszti ellenállás és ékdekképviselet 1944-45-ig

község vagy város nagyságához idomult szervezetről van sző (pl. Jászberényben 82, Apátiban 22, Jászdózsán 19 a köztisztviselők és alkalmazottak: pásztorok, csőszök, hadnagyok, tizedesek stb. száma). Elgondolható, hogy kis lélekszámú településen, mint pl. Jászdózsa (kb. 1000 lakos), ez milyen nagy létszámnak vehető. A redempció után lényegében nem alkottak új jogszabályokat, hanem a meglévő, szokásjog alapján működő rendet erősítették meg, s meghagyták a korábban kiépült és jól működő községi szervezetet is. Ez azt jelentette, hogy a tisztségviselőkön kívül egy nagy múltú, a közösség életét szabályozó szokásjog is érvényesült. A törvényerőre emelt szokásjog pedig megkönnyítette a község vezetésének dolgát, hiszen maga a lakosság is segítségére volt a község vezetőségének. Érdekében állott feltárni a visszásságokat, s mivel a hatóság mindig a köz érdekét tartotta szem előtt, meg is kapta a megfelelő információt anélkül, hogy ezt a közösség elítélte volna. A Jászságban és Kunságban tisztában voltak a polgárok azzal, hogy a hatóság - amelynek oroszlánrésze volt a redempcióban, s családokat emelt fel -, a közérdeket képviseli, minden ellene lázadás, a visszásságok elkendőzése visszaüthet, s a közösség egészének érdekeit sértheti meg. Földesúri területeken, nagybirtokokon bizonyos szembeállás figyelhető meg, s nem tartották bűnnek sem a birtokos megkárosítását, sem a tolvajjal való szolidaritást. E kérdés irodalmi feldolgozásait a népi írók (Illyés Gyula, Veress Péter, Tamási Áron) jól, s reálisan oldották meg. Hasonló dézsmálások, apróbb-nagyobb lopások, a jószág elkötése azonban a parasztbirtokos jász és kun közösségeket sértették, s az elkövetkezőket köz megkárosítój aként adták fel. A szokásj og, amelyet törvényesítettek, a kialakult helyi közigazgatás, amely a középkortól kezdve a régi katonai renden felépített volt, s a parasztvármegyék korszakában csak megerősödött, igen szigorú volt, s megszabta az egyén szerepét a közösségbe A, s a közösségbe való befogadás módját is együttesen szabályozta. Az elöljáróság komplex funkciói lehetővé tették, hogy a közösség életének minden mozzanatáról információt szerezzen. Segítette ezt külön az is, hogy még a katolikusoknál is (a középkor óta meglévő kegyúri jog miatt) természetes volt az egyház világi ellenőrzése, s hatóság és egyház szoros együttműködése. Ez együtt a legkeményebb kötelességet is az elfogadhatóság szintjére emelte. S nem utolsósorban a magisztrátusnak megfelelő eszközök is álltak a rendelkezésére, hogy a közérdek megsértőit felelősségre vonják. Nem a büntetés, hanem a közösségből való kizárás, vagy részleges jogkorlátozás tartotta vissza a bűnözőket a bűn elkövetésétől. Gyakran gazdasági korlátozásokkal tudta az elöljáróság elejét venni a bajnak (kizárta a bűnöst a földvásár-