Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

II. szekció: Paraszti terhek - paraszti ellenállás és ékdekképviselet 1944-45-ig

Az állami adóalapok összeírásánál mind a vármegyéknek, mind pedig a községeknek az volt a fő szempontja, hogy csak annyi adót fizessenek, amennyi ki volt rájuk vetve: ezért az adóbevallást mindig összehangol­ták a helységre jutó rovások-dikák értékével. Ugyancsak általános szokás volt, hogy minden adóemelésbe csak hosszas alkudozások után mentek bele a vármegyék és a községi szervek. Ezért az adóösszeg általában nem emelkedett arányosan a lakosság számarányával és vagyoni állapotával. így pl. a Tisza menti Obecsének 1756-ban 1600 Ft volt az állami adója, 1828-ban pedig ennek kétszerese, 3487 Ft, annak ellenére, hogy ekkorra Óbecse lakosságának a száma tízszeresen meg­nőtt. 4 Vizsgálódásunk tárgyát a dél-magyarországi vármegyék (Bács-Bodrog, Torontál, Temes, Krassó adóösszeírásai képezték, azoknak is a jószág­állományra vonatkozó adatai. Arra törekedtünk, hogy különböző, főleg összehasonlító módszerek segítségével minél reálisabban megközelít­sük az adóeltitkolások (denegáták) terén eddig is ismert, de konkrét számadatokban ki nem mutatott gyakorlatot. Ha a szabad bemondáson alapuló adóösszeírásokban feltüntetett jószágállomány számát háztartási átlagra bontjuk le, akkor máris szembetűnik, hogy mennyire irreálisak a jószágállományra vonatkozó számadatok - teljesen függetlenül attól, hogy mely évekből valók ezek az adóösszeírások. Óbecse első adóösszeírása 1702-ből maradt ránk. 5 Ekkor Óbecsén 392 háztartást írtak össze, 157 ökörrel, 103 lóval, 66 tehénnel, 86 juhval. E szerint ekkor, 1702-ben, Óbecsén egy háztartásra jutott 0,40 ökör, 0,26 ló, 0,30 tehén és 0,25 juh. Száz évvel később, az 1828-ban végzett adó­összeírás alkalmából hasonlóak az egy háztartásra jutó jószágállomány adatai. Ekkor Óbecsén az összeírt 1120 háztartásban volt 564 ökör, 1256 Budapest 1988, 70. A példaként felhozott két város, Pest és Fehérvár összeírásai illusztrálják a jelentős különbséget: Pest szolga szolgáló lélekösszeírás 2646 5019 1828. évi összeírás 861 2135 Fehérvár lélekösszeírás 607 1698 1828. évi összeírás 121 274 4 Gavrilovic Slavko-Jaksic Ivan: Gradja za privrednu istoriju Backe u XVIII veku, Beograd 1986, 142; Arhiv Vojvodine (Vajdasági Levéltár, Újvidék), F 15, kut. 6, f. 36. 5 Jaksic Ivan: Iz popisa stanovnistva Ugarske pocetkom XVIII veka, I-III, Novi Sad 1966. II. 8-9; Dudás Gyula: Bács-Bodrog vármegye egyetemes monográfiája, I-II. Zombor 1896,1. 425.

Next

/
Thumbnails
Contents