Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

kellemes volt a költséges intézményeket nem igénylő, de annál több jövedelmet szállító tanyavilág.

26 A Csongrád megyei uraságok pedig „saját nevelésű, házi" községeiben tettek eleget közteherviselési kötelességüknek, kikerülve ezzel a korábban közpénztári befizetésre kijelölt, ám befolyásuk alól kicsúszott nagy alföldi falukat, mezővárosokat. Sima tehát új települési törvény benyújtását sürgette, mint a fóldtelenek vagyonszerzésének egyetlen garanciáját, s ezt összekötötte a mezőgazdasági jellegű munkák után teljesítendő állami nyugdíjellátással. Előremutató gondolatok, s mindenekelőtt egy kézenfekvőnek tűnő megoldási javaslat, amennyiben a szociális problémák felszámolását csak a polgárok vagyonhoz juttatásával, a vagyonosodott polgárok számának arányos növelésével vélte elérhetőnek. Tény, hogy a vagyontalanokban a '48-as jobbágyfelszabadításhoz hasonló ábrándok reményében, a vagyonfelosztás tanának nyílt hirdetése nélkül is, nagyfokú gyűlölet fejlődött ki nemcsak a hatalmasok ellen, hanem a „kabátos" intelligencia ellen is. Egy főispáni jelentés megerősíti azon feltevésünket, hogy a szentesi - Csongrád megyei parasztszocialista mozgalmak indítéka nem elsősorban a munkások rossz anyagi helyzete, vagy az ingatlanvagyon szerzésének számukra lehetetlen volta, hanem az úri osztályokkal szemben lelkükben fokozatosan felébredt gyűlölet, az önmaga társadalmi elhagyatottságát üldözött, lenézett állapotnak felfogó gondolkodásmód. „Mintha nem is egy Isten teremtett volna bennünket" - fakadt ki Szőke János kubikus a főispán előtt.

27 S ezt már nemcsak a földmunkasság, hanem a kisbirtokosság is kezdte így gondolni, amely a hatóságok és az uradalmak elleni fellépésben egyesült a mezei munkásnéppel. Többek között ez a jelenség, s a községi elöljáróságok kimutatásai támasztják alá azt, hogy az agrármunkásság ínsége éppoly kevéssé képezte valódi okát az alföldi szociális mozgalmaknak, mint ahogy a kisbirtokosokat nem tartotta vissza saját vagyonának háborítatlan élvezése a szociális mozgalmakhoz való csatlakozástól. Ok azok, akik a legerősebben követelték a progresszív adót, ami azonban az ország gazdaságának agrárjellege és általános tőkeszegénysége miatt nem hozta volna meg a kívánt eredményt. A tőkegyűjtést, a gazdagodás ösztönét új termelési eljárásokkal lehetett fokozni, nem adóemeléssel. Ugyanakkor a földhöz való görcsös ragaszkodása következtében a beruházási kényszer és az értékesítési nehézségek között fennálló feszültségek csak a veszteségeit növelték. 26 Féja Géza: Viharsarok 27 Szentesi Lap 1894. május 25.