Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

közterheket kijátszó nagybirtokosokkal szemben az adóval agyonterhelt kisgazdáknak össze kellene fogni a munkásokkal. „Mi nem itt közöttünk találjuk a jelen tűrhetetlen állapotok okát, hanem az államot intéző magasabb körökben, ahol dúsgazdagok képviselői saját érdekükben alkotják a törvényeket, legtöbbször a kisbirtokosok és munkások hátrányára." Mintha Áchim szavai teljesülnének be, hogy ti. a parasztgazda és a nincstelen egyaránt egy osztályba tartozónak érzi magát. Itt azonban másról volt szó, a kisgazdák valóságos tönkremenetele és a munkanélküli kubikusok helyzete alapján keletkezett reális érdekközösségről. Népgyűlések írásos anyaga tanúskodik arról, hogy a földmívesek nem érezték egy pártba tartozónak a zsírosgazdát és a fóldtelen mezei munkást. A zsírosparaszt felfelé gravitáló uralmi szolidaritása, üzleti és polgári gondolkodása már mély szakadékot vágott a saját munkájukra utalt paraszttömegekkel szemben. Ahogy a szegény földműves soha nem lelkesült nemzeti célokért, ilyenekkel nem is rendelkezett, csak szociális bajaival, úgy a nagy gazdákból is kihalt minden nemzeti szolidaritás egy korlátolt uralmi és üzleti stratégia érdekében. A szegényparasztok úgy érezték, hogy a fiát úrnak, ügyvédnek nevelő, polgári sznobizmusba eső gazdag paraszttal megszűnt korábbi tudati közössége. Hogy végül is hol húzódott a birtokos paraszt és a fbldtelen kubikos között a határ, az nem a birtok nagyságában vagy annak hiányában, hanem a paraszti lét totalitásában kell keresnünk. Először olvasni ebben a programban arról, hogy a mezei munkások, mint szociáldemokraták csak egyenlő politikai jogok birtokában, tisztességes megélhetés mellett tudnak eleget tenni hazafiúi kötelességüknek is. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a naponként megtapasztalt társadalmi alacsonyabb rendűség - amit a közéleti j ogok egyenlőtlen elosztása alakilag is kifejezett - tudatában, kenyérgondokkal küszködve a mezei munkásnép nem tudott lelkesülni sem a „'67-es, sem a '48-as eszmevilág igazságaiért. Az, hogy a mezőgazdasági munkások nyíltan szociáldemokratának vallották magukat, társadalmi helyzetükkel magyarázható. Természetesen itt nem szervezeti csatlakozásról van szó, hanem részleges eszmei azonosulásról, mely a proletár egyenjogúsítási küzdelemben találta meg legfőbb közös nevezőjét. De a szövetkezés objektív alapjának kell tekintenünk, hogy a mezőgazdasági népesség ezen csoportja nem tűzte zászlajára a földosztás kisüzemeket teremtő követelését. Hangsúlyoznunk kell az alföldi parasztság kálvinizmusából fakadó alaposabb bibliaismeretet, a gyakoribb írni-olvasni tudást, a mezővárosi szabad