Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)
V. szekció: Küzdelem a privilegizált helyzetért, annak megőrzéséért
lően limitálta a jobbágytelek nagyságát, igényt tartott a földekre, a jobbágy szolgáltatásokra (dézsma, robot, stb.) 4 A török hódoltság területén a XVI-XVII. században tovább fokozódott a településállomány ritkulása, s következésképpen a jó helyi és helyzeti energiával rendelkező mezővárosok - melyek többsége szultáni kiváltságot is élvezett, mint a három város, Jászberény, Halas, Túr - pozíciója tovább erősödött. Ezek nagy határral és pusztákkal, jó mezőgazdasági feltételekkel, kézműiparral és kereskedelemmel, nagyobb népességszámmal rendelkező települések. A földesurak csak távolról ellenőrizhették a hódoltsági birtokukat, vagy beépülve Pest vármegye közigazgatásába, közelebbről tarthatták felügyelet alatt azokat, biztosítva maguk számára a földesúri járandóságok megfizettetését. Ezen autonóm mezővárosok jogilag jobbágyhelységek voltak, ám mégis viszonylag nagy önállósággal rendelkeztek. A mezőváros vezető testülete, a magisztrátus vált a földesurak képviselőjévé, gyakorolta a földesúri hatalmat, s birtokolta a földesúri és királyi beneficiumokat. A XVIII. században, a rendi restaurációt követően tisztázódott a mezőváros helyzete. A mezővárosok nagy csoportját alkották a kiváltságos területek, így a Hajdúság és a Jászság, a Nagy- és Kiskunság települései. A hajdúk, jászkunok testületi kiváltsággal, nemességgel rendelkeztek. Földesúr nem gyakorolt hatalmat felettük, kívül álltak a vármegyei szervezeten. A települések a Hajdú és Jász, Kis- és Nagykun, azaz a Hármas Kerülethez tartoztak, melyek felett szintén a Helytartótanács gyakorolt feljebbviteli hatalmat. Ez a közigazgatási és közjogi különállóság, kiváltság határozza meg a hajdú és jászkun mezővárosok jellegét: ismeretlen a jobbágyság intézménye, a sessió, a hajdú, a jászkun ember szabadmenetelű, nem sújtotta a Tripartitum birtokjogot elvonó cikkelye. A hajdúk Bocskaitól adománybirtokot kaptak (hajdú telek") 5 , aj ászkunok pedig önerőből megválthatták magukat 1745-től. A Redempció során a megváltakozók, a redemptusok anyagi potenciájuknak megfelelően megváltottak bizonyos nagyságú földterületet, s örökjogú tulajdonosokká váltak. 6 Tehát a kiváltságos kerületek mezővárosai birtokjogi tekintetben különülnek el élesen a vármegyékhez tartozó, földesúri hatalom alatt lévő mezővárosoktól. A gazdálkodás jellegét, 4 Vö. Pach Zsigmond Pál: Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV-XVII. században. Budapest, 1963.; 1. még Orosz István: A hegyalj ai mezővárosok társ adal ma a XVII. században. In: Agrártörténeti tanulmányok (szerk. Szabó István). Budapest, 1960. 5 Nóvák László: Hajdúböszörmény telek- és településrendszere. (A Hajdúsági Múzeum Évkönyve II.) Hajdúböszörmény, 1975. 182-186. 6 Gyárfás István: A jászkunok története. Kecskemét, 1870-1883.
