Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)
V. szekció: Küzdelem a privilegizált helyzetért, annak megőrzéséért
Bár 1813-ban megkötöttek egy ún. „amicus contractust", a lakosok már 1816-ban újabb pert indítottak a megegyezés sérelmes volta miatt. A herceggel kötött első contractusok szerinti állapot megőrzése azért is vált célkitűzéssé, mert az armalisták mellett egyre több curalista nemes is kénytelen volt hercegi földet használni. 1815-ben - a hajdúper részeként - felajánlották Esterházynak, hogy a 100 000 forint zálogösszeget megfizetik neki, s kármentesítik, miközben Gáborján, Méhkerék, Nagybajom, Oláhszentmiklós, Zsadány és Feketebátor, „amelyek ezen követelő városok rendébe nem tartoznak bé", továbbra is birtokában maradnak. 30 A káptalan birtokába tartozó helységek szintén privilegiális okleveleik őrzésével és felmutatásával próbálták jogaikat igazolni. 1824 novemberében Nagy István tépei nótáriust gróf Csáky László nagyprépost különféle módszerekkel (fia börtönbe vitelével, a jegyző elleni hangulatkeltéssel, bújtogatással, a hivatalos iratok összeszedésével) kívánta megfélemlíteni. Nagy István szerint „á Helység Jussait illető Originális Levelek... bátorságos helyre vitettek", ellene pedig azért léptek fel, mert a mintegy 150 helybeli nevében a „hajdúi per előmozdítását" magára vállalta. Az okleveleket a későbbi években valószínűleg mégis sikerült a káptalannak megtalálnia, mert az 1820-as évek végétől már csak az Esterházy uradalom települései fizették az ügyüket képviselő fiscalis 300 forint tiszteletdíját. 31 Ebben az évtizedben más kudarcok is érték őket. 1828-ban a perben elővétették a herceg 1745. évi adománylevelét, az uradalom tisztikara azonban a kamarára hivatkozott. A királyi fiscust be is idézték, de ez csak azt eredményezte, hogy a herceg helyett most már a fiscus lépett „a leszállító kifogások mezejére", akadályozva a pör érdemleges tárgyalását. 1843-ban ismét úgy határoztak, hogy az országgyűlés elé viszik ügyüket. Váry Lajost és Madas Györgyöt már februárban az erdélyi országgyűléshez küldték, akik a fejedelmi törvényeken esett sérelem miatt a helységeket a „hajdú városi jogaikba visszahelyeztetni" javasolták. Hasonló utasítással látták el a bihari országgyűlési követeket is, az 30 Uo. XI. 601/3. 1825-ben már azt vallották, hogy fenyegetés hatására írták alá az 1813. évi contractust: „ha ezt nem tselekszik, mind portio fizetéssel, mind több katonatartással fognak terheltetni.". 81 Uo. A vármegye nemeseihez azért fordultak a tépeiek kérelemmel, mert a prépost elmozdította a nótáriust hivatalából, holott a vármegyei tisztek rendelkezése (1817) szerint őt a helység választja. 1825-ben Beöthy Vince járási szolgabírót küldték ki az ügy kivizsgálására. Ugyancsak ez évtől Dombi Márton „curialis Procurator"-t bízták meg a hajdúvárosok ügyeinek képviseletével.
