Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

V. szekció: Küzdelem a privilegizált helyzetért, annak megőrzéséért

- az előzővel szorosan összefüggő - lépés a bírói fennhatóság elismertetésére vonatkozott. Az első szerződés ugyan az udvarbíró számára még csupán a lakosok oltalmazását írta elő, s ígéretet tartalmazott, hogy az „másban nem fogja avatni magát". 1720-ban azonban már felvetődött a szerveződő úriszék hatásköre is, amelyet a domínium népe csak Zsadány és Oláhszentmiklós esetében tartott elfogadhatónak, a többi helységben viszont a „nemes lakosok" egyedül az uraság földjére vonatkozó ügyekben ismerték el az úriszék illetékességét. A harmadik fontos terület a hajdúvárosok által birtokolt puszták használati jogának korlátozása, majd megvonása volt. Nagyszalonta, amelynek lakói közül igen sokan elmenekültek a török uralom idején, kilenc pusztára is donatiót bírt az erdélyi fejedelmektől. Bár 1691-ben Lipót császár „particulariter is confirmálta" a pusztákra vonatkozó privilégiumokat, a királyi fiscus 1718-ban, 1723-ban, majd 1734-36-ban is fellépett ellenük. A herceg, aki ugyan a záloglevél szerint nem volt birtokában a praediumoknak, az új beköltözők földigényét felkarolva a korlátozást támogatta.

18 1726-ban a nemesek Répáskeszi pusztán épített házainak és kocsmájának „lerontása" látszólag a helybeli parasztpolgároktól indult ki, a vármegye comissariusa viszont az adózás alóli kibúvást említette a katonaság közbeavatkozásának okaként. A Szalontára visszakényszerített lakosok szerinte azért nem akarták a visszatérést, nehogy „ottan kvártélyost tartcsanak, portiót, Taxát fizessenek". A nemesek saját adomány birtokuknak tartották a pusztákat, s 1727-ben az okozott kárt (31 nemes házában, 8 lakosnál és a vendégfogadóban) 4801 forintban állapítottak meg.

19 A kamara a pusztákra megváltást (ius armorum) kívánt velük fizettetni, majd el akarta foglalni azokat (1736), de a szalontaiak megvédték birtokaikat, majd 1741-42-ben résztvevői lettek a nemesi insurrectiónak is. Az a tény, hogy a hercegi család 1745-ben donatiót szerzett zálogbirtokára, döntően meghatározta a dominiumba tartozó helységek lehetőségeit. Feketebátor és Méhkerék kivételével az uradalom települései együttesen „contradicáltak" az adomány ellen, a jobbágyi állapot bevezetésétől tartva a Derecskéhez tartozó „hajdonicalis jószágban".

20 Bár az ellenállás és az elköltözéssel való fenyegetődzés nyomán a birtokos elállt szándékától, hogy helységenként köt contractust, az árenda összegét azonban 6800 Ft-ról 11000 Ft-ra emelte. 1748-ban pedig olyan végleges18 HBML IV. A. 6/b. 1. k., PappK.: Együttélő nemesek és jobbágyok érdekkonfliktusai a XVIII. századi Bihar megye mezővárosaiban. - A HBML Évkönyve XVI. (Szerk.: Gazdag István) Debrecen, 1989. 28-29. 19 HBML XI. 601/3.(1727) 20 Szendrey I.: Egy alföldi... i. m. 22.