Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)
IV. szekció: Paraszti önigazgatás, önszerveződés, egyesülés
A világháború utáni bő évtized ilyen pozicionális helyzetváltások sorozatát hozta. A nemzeti bizottsági és képviselő-testületi helyek pártok szerint arányos megosztásának kényszere már önmagában is fölborította a közéletiség addigi rendjét, megváltoztatva a helyi konszenzus-alkotás alapjait (pl. vallások, familíák, településrészek közötti, vagyoni helyzet szerinti fölosztás, képviselet), új arcokat, családokat, szereplőket hozva a helyi közéletbe. A második átrétegződés a koalíciós időszakhoz köthető, fő jellemzője a közélet nem kommunista vezetőinek fokozatos - falvanként eltérő intenzitású - kiszorulása a vezető testületekből. A harmadik, korszakot záró küszöböt az első tanácsválasztások jelentik. A váltás módja, mértéke itt is falvanként eltérő. A járás egyes községeiben szinte lefejezi az addigi közéleti elitet, a tanácselnök és titkár személyét is többnyire észak-nógrádi bányászfalvakból importálva, míg más falvaknál bizonyos kontinuitást, a hagyományos rendezőelvek látens továbbélését fedezhetjük fel. Az ötvenes évek maguk is átrétegződések sorozatából állanak. A forradalomig eltelt hat év helyi szinteken is tele van „sikertörténetekkel" és kettétört karrierekkel, jóhiszemű szerepvállalásokkal és önként választott, vagy épp kényszerű visszavonulásokkal. A gyors és folyamatos szerep- és pozícióváltások motiváló ereje nem egy község forradalmi eseményeiben is visszaköszönt. A falusi társadalom tradicionális értékeinek, értékrendjének, gyakran századok alatt kialakult pozíciórendszerének - amelyben az egyén, a rokonsági és egyéb érdekcsoport egyaránt meghatározott rend szerint helyezkedett el - a felrúgása együtt járt a közösségi értékrend és igazságtudat torzulásával is. Tapasztalataink, eddigi eredményeink szerint 1956 helyi forradalmaiban a tradíciókon alapuló egyéni és csoportos igazság- és értékkeresésnek meghatározó szerepe volt. A falusi társadalom hagyományos (pl. rokonsági) dinamikai tényezői az események kezdetétől tetten érhetőek. Az egyén számára különösen fontos motiváló tényezőnek bizonyult az életútban megélt személyes és politikai jellegű pozícióvesztés. Egykori képviselő-testületi tagok, pártvezetők gyakori szereplői mind az ötvenes évek kisebb-nagyobb konfliktusainak, mind pedig a forradalom eseményeinek. Bár csak kevés esetben nyílott módunk vizsgálni a kérdést, mégis nagy biztonsággal mondhatjuk, hogy a személyes pozícióvesztés, esetleges deklasszálódás a rokonság egészét tekintve is motiváló tényezővé vált: a hátrányt, sérelmet szenvedettek gyermekei, közeli rokonai
