Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

előfordultak a Horthy-korszakban is) a szociáldemokraták és az önálló arculatú paraszti szervezetek, pártok egyenrangú összefogásának komoly jelentősége lehetett volna. A politikai majd hatalmi okokból mereven fenntartott és beidegzett séma az ötvenes évektől már csak a proletárdiktatúra elvének, ill. látszatának a történeti valóságot meghamisító, permanens igazolását szolgálta. A szovjet történetszemlélet érvényesítésének azonban már a századforduló szociáldemokrata értékelése megvetette az ágyat! Közismert tényekről lévén szó, csak jelzem, hogy a szociáldemokrata vezérkar sem Várkonyi István, sem Mezőfi Vilmos és a köréje csoportosulok számára nem engedte meg az önálló földmunkás és kisparaszti párt tartós kibontakozását, még a vezetés megosztására sem volt hajlandó. Nem volt sokkal jobb helyzetben az MSZDP-hez hű maradt agrárszocialista szárny sem. A pártkongresszusokon a több oldalról szorongatott, egzisztenciális okokból különösen nehéz helyzetű, szövetségest kereső földmunkás vezetőket méltatlan mellőzések, megalázások érték. A vonzás és taszítás együttesen és évtizedeken át érvényesült az MSZDP és az agrárszegénység viszonyában. A pártvezetés által elfogadott feloldási kísérletek (ezek legfontosabbja a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége 1906-os megalakítása) akkor és abban voltak eredményesek, amikor önállóságot kaptak a saját világuk szerinti szervezkedésre, fellépésre a falusi-mezővárosi alsóbb rétegek. A „vonzás és taszítás" belső arányai gyakran módosulhattak, végképp felborulni azonban nem tudtak. A sokágú viszony két fő részese nem léphetett ki önmagából. A - bármily szerény -városi polgári keretekben élő szociáldemokrata szervezetek vezetése és tagságának hangadó része többnyire nem értette meg, miután közelebbről nem tapasztalhatta, az agrárszegénység problémáit, ezért nem fogadta el önálló érdekkifejezésének folyamatos létjogosultságát sem. A másik oldalról: A paraszti világ normáitól elszakadni nem képes, s nem is akaró falusi-mezővárosi tömegekből csak nagyon kevesen tudtak beilleszkedni az ipari világ, a városi létforma szellemét természetesen tükröző szervezkedések létkörébe, mentalitásába. Ennek okát nem annyira a műveltségbeli különbségekben kell keresnünk (részint abban is), mint inkább a paraszti politizálás eltérő tradícióiban. Bár az agrárvidékekről jól kimutatható migráció folyt a nagyobb ipari és forgalmi központokba, résztvevőinek a polgári életmódot és a városi proletártudat értékesebb összetevőit (szakmunkásság szemlélete) visszaközvetítő, visszasugárzó szerepe csak szűk körben, leginkább nem a paraszti környezetben mutatkozott. A szociáldemokrata pártszervezetek törzstagsága így érthetően az életmódbeli affinitást a saját felrörekvésük keretében amúgy is vállaló kisiparosok-