Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)
IV. szekció: Paraszti önigazgatás, önszerveződés, egyesülés
században szolgálataiért kevés szántóföldet kapott a határban. Mentes volt a földesúrnak járó szolgáltatásoktól, az állami adó és az árendák fizetésétől. 1819-től rendszeresen megállapított fizetést kapott. Nagyrábén a főbíró - mivel a község az úrbéres földeket is, de a rétszentmiklósi és a kisrábéi határ egy részét is árendában használta - egyúttal Generális Árenda Perceptor is volt (főárendaszedő). Ez a szolgálat abból állott, hogy az árendaszedők neki számoltak el a beszedett árendával és taksával, és ő továbbította azt a földesurakhoz. 2. Nótárius-ok a Sárrét vidékén rendszerint a debreceni kollégiumból kikerült deákok-bó\ lettek. Bojtor András is - aki az 1790-es években volt rabéi nótárius - ott tanult. Bihar megyében a XVIII. század első felében még nem volt általános a nótárius alkalmazása, de községünknek már 1713-ban volt jegyzője. 1757-ben szolgabírói körlevél sürgette a falvakat jegyzők fogadására. Alkalmazásuk általánossá azonban csak a Mária Terézia-féle úrbérrendezés után lett. Ebben az időben állapították meg - megyei határozattal - fizetésüket is, melyet a község a közösség terhére, vagy a község jövedelméből kipótolhatott. Egy-egy jegyző - akit megszerettek a faluban - évtizedekig viselte egy helyben ezt a tisztséget. Ilyen volt községünkben a XIX. századelején Szőnyi József nótárius. A község népének ragaszkodása fejeződött ki iránta abban is, hogy 1817-ben fizetését az addiginak kétszeresére emelték. A nótárius kötelessége volt a község ügyes-bajos dolgaival kapcsolatos írásos munkák elvégzése: a községijegyzőkönyvnek a vezetése, felterjesztések és kérvények megírása. Egyúttal - községünkben - az egyházi elöljáróságban, a Consistóriumban is ő látta el a jegyzői tisztet. 3. A törvénybírót, nevezték másodbírónak, első esküdtnek is. A főbírót távollétében helyettesítette. Általában segédkezett a bírói teendők elvégzésében. Legtöbbször az előző évi főbírót tették meg törvénybírónak, mert nem a nép választotta, hanem a megválasztott bíró az ispán helybenhagyásával vette maga mellé. Fizetéséről, vagy tiszteletdíjáról nincs tudomásunk. 4. Esküdt emberek, hites emberek-re nézve az 1788-ban kelt szolgabírói rendelkezés úgy intézkedett, hogy 10-en legyenek. Mégis sokszor megtörtént, hogy a törvénybírón kívül 11 esküdtet is választottak. A módosabb, tekintélyesebb és értelmesebb embereket jelölték erre a tisztségre, hiszen az esküdtség lépcsőfok volt a másodbírói, esetleg a főbírói tisztség elnyeréséhez is. Az esküdtek feladata a vitás ügyekben való helyszíni tájékozódás, kárbecslés és az ezekről való jelentéstétel volt. Az ilyen alkalmi megbízatásokon túl állandóbb jellegű megbízatásokat is kaptak. Az esküdt emberek közül választották a borbírót, aki a csapszékek rendjére, az italok pontos mérésére és az árakra vigyázott.
