Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

III. szekció: Paraszti terhek - Paraszti ellenállás és érdekképviseletek 1945 után

újság 1948 őszén 6 hónapos elzárásokról tudósít - „kulák-szabotázsokért", „csalásért", „parasztnyúzásért" („zsírosok, akik már az internálótáborban gondolkodnak arról, hogy hol vétették el a lépést"). Az 1948-49-es gazdasági év „a kulákokkal szembeni áttörés" ideje, a felőrlésnek már tömegesnek, a felszámolásnak szisztematikusnak „kell lennie". Országszerte felfektetik a különböző szempontú kuláklistákat. '49 márciusában egy falusi főjegyző így jegyezte fel magának a járási eligazításon hallottakat: „Az osztály harcba be kell állítani mindenkit. Alaposan meg kell nézni a kulák házatáját, és minden szabálytalanságért felelősségre vonni. Trágya, szennyvíz, tűzrendészet, állatkínzás, jelentési kötelezettség és még számtalan. Irgalmatlanul eljárni, hogyha hátralékban van. Rámenni minden körülmények közt, a rendőrséggel karöltve. A korlátozás a megsemmisítés kezdete." Az 1949-es év folyamán a „Viharsarok Népe" 44 „leleplezésről", 47 őrizetbevételről és 14 fő - átlagosan 20 hónapos - elítéléséről számol be (az összesen 105 tudósítás esetei általában nem fedik egymást). Többségüket annak az 1946-os „a gazdasági rend büntetőjogi védelméről" szóló rendeletnek alapján ítélték el, amely 5 évig terjedhető börtönt helyez kilátásba. Az ilyen „közellátás elleni bűntettek" száma már második éve meghaladja országosan a 22 ezret. Ekkor kezdi megsemmisítő csapásait osztani „a törvény teljes szigora"; az újra életbe léptetett statáriális eljárásokkal a hatalom a kulákok elleni halálbüntetésekre is elszánta magát. 1949. október 26-án a Szentes melletti Fábiánsebestyénben gyújtogatásra való felbújtás vádjával a statáriális ügyész halált kér Dancsó János helybeli „kulákra", azonban (ahogy interjúk nyomán most kideríthető) félnapnyi „tanácskozás" dacára sem szavazott az öttagú bíróság minden tagja az ártatlan vádlott halálra ítélésére. A „gyújtogatási szabotázsperek" prototípusának szánt, „föntről diktált" eljárásban a vádlottat végül életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. (Az ellenszegülő bíró segédmunkásként folytatta pályafutását.) 1950-ben a „Viharsarok Népe" 97 feljelentett, 102 letartóztatott és 44 börtönbüntetésre ítélt kulákról tudósít, július 18-ánpedig szenzációként jelenti: „Felakasztották a gyújtogató köröstarcsai kulákot! " Molnár Sándort, „a főzés ürügyével tüzet rakó gyúj togatót elrettentő példaként" végezték ki. A hisztéria soha nem látott hullámokat vet, egyre-másra olvashatunk a kulákoknak a téeszek és „a dolgozók kenyere" elleni „támadásáról" (cséplőgéprongálás, „foszforos gyújtólapok", „kézigránátok" elhelyezése stb.). Az 195l-es begyűjtési rendelet a kötelezettségeket oly mértékben srófolta fel (2-3-szorosára, ill. még többszörösére), hogy azokat már igen nehéz volt nem megszegni.