Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

De mire szerveződött ez a „civil társadalom" bázisán nyugvó tömegmozgalom? Tüzetesebben megnézve, hogy mit is akartak a sztrájkoló vagy tüntető földmunkások, mezőgazdasági napszámosok itt és ott, nyomban kétségek merülnek fel a „paraszti osztályharc" meghatározásokkal szemben. A baj már ott kezdődik, hogy a parasztság nem is osztály, ráadásul a tárgyalt esetben a parasztságnak jól körülhatárolható egyes rétegeiről, nemegyszer peremcsoportjairól (kubikosok) van szó. Mindezeken túl, e mozgalmakban túlnyomórészt gazdasági követelések, tipikusan érdekvédelmi igények fogalmazódtak meg: az aratósztrájkok, mint a mozgalmak talán leggyakoribb eseményei, közönséges bérvitákra utalnak. Igazán ritka az az eset, amikor az alapjában munkaviszályból keletkező konfliktus politikai tartalommal egészül ki. Ilyen a Szántó Kovács János vezette hódmezővásárhelyi zendülés, legalábbis ilyennek tűnik az ő szemszögéből. Szántó Kovács ti. első rendőrségi kihallgatása során mozgalma céljaként a nyolcórás munkanap „behozatalát", a „becsületes munkásvédő törvények" megalkotását (csupa érdekvédelmi követelés), és emellett az általános választójog biztosítását jelölte meg.

19 Az utóbbi a munkásmozgalom egyik legállandóbb politikai célkitűzése a korban. Mitől vált mégis fontos politikai üggyé az egész évtizedet végigkísérő mozgalomsorozat? Attól, hogy e lényegében nem politikai indíttatású, „civil társadalmi" alapokon nyugvó önszerveződés politikai kérdéseket vetett fel a rendszer számára. Aminek az a mélyen fekvő oka, hogy a szegényparasztság és a nem magyar kisebbség volt talán a legteljesebb mértékben kizárva az országos és a helyi (lásd a virilizmust) testületi politikából, őket sújtotta a legerőteljesebben a liberális alkotmányosság dualizmuskori korlátozott társadalmi hatóköre. A kisebbségek esetében a nemzeti kollektívum mint olyan szenvedett folytonos diszkriminációt. Minden látszat ellenére nem a városi ipari munkásság legális politikai és érdekvédelmi szervezkedése, hanem a falusi és a mezővárosi agrárproletariátus erre irányuló, ám a korban ténylegesen soha nem realizálódó törekvése tűnt annak a gyúanyagnak, amely az alkotmányos rendet veszélybe sodorhatja. Azaz: az agrárproletariátusnak még a munkavállalói érdekharca sem volt könnyen beilleszthető a dualista Magyarország politikai szerkezetébe. Az ilyen értelmű és csupán egyfajta jogkiterjesztést ambicionáló agrárproletár-törekvések, amelyek erőszakossá19 Bíró József-László József: Dokumentumok a Szántó Kovács-mozgalom történetéhez. In: A Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium Évkönyve, 1970. 84-85.