Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

hogy a reaktív jellegű mozgalmak közvetlenül szerves kisközösségek, Gemeinschaft-szerű kapcsolatrendszerek talaján keletkeznek, ám a proaktív típusú kollektív akciók egymástól elszigetelt individuumok felülről és kívülről megszervezett mobilizációját jelentik. A 19. század eleji, egyes történészek által „reakciós populisták" (C. Calhoun) nevezett géprombolók esetében a mozgalmat a természetes érdekközösség hatja át, az e közösségek létét veszélyeztető külső (ipari tőkés) körülmények elleni tiltakozás a cél, és a közösségek intakt fennmaradása vagy az elproletarizálódás a küzdelem tétje. Ezek a megmozdulások, természetesen, térben és időben roppant izoláltak, külső formai tekintetben mélyen ritualizáltak, hiszen artikulált ideológiák hiányában a szimbolikus cselekedetek töltik be a csoportkohézió folytonos fenntartásának szerepét.

15 Mindettől igen különbözik az ipari kapitalizmus megszilárdulásával előtérbe kerülő kollektív tiltakozási forma, amely makrocsoportokat fog át, amelyet bürokratikus formális szervezetek szerveznek és amelyek ideológiai célokat fogalmaznak meg. Az ilyen proaktív jellegű megmozdulások igen heterogén társadalmi csoportokat képesek egyidejűleg mobilizálni, s e mozgalmak időben is tartósabbak, mint a reaktív típusúak. Ilyenek mindenekelőtt a sztrájkok, a városi utcai demonstrációk és a szervezett zavargások. Ha az eddig elmondottak fényében vetünk újólag pillantást a századvégi alföldi falusi-mezőgazdasági agrárproletár-zavargásokra, önkéntelenül a reaktívként elkeresztelt mozgalmi típusra asszociálunk. Tesszük ezt annak ellenére, hogy a hazai megmozdulásokban zömében nem kistulajdonosi, hanem már elproletarizálódott rétegek a hangadók. Ám nem kizárt, hogy ez a hirtelenjében zendülésre vagy csak sztrájkolásra kész agrárszegénység, melynek pontos szociális összetételéről - jellemző módon - ma sincs világos képünk, valójában a kistulajdonosi ideál vonzáskörzetében élt. Erre enged következtetni többek között a szabolcsi földosztó mozgalom az évtized vége felé, amely nem kis részben az elvesztett birtokos paraszti státusz utáni sóvárgásból nyerte energiáját.

16 Am nem is ez a lényeg. E mozgalmak tényleges düTerentia speciíica15 Gyáni Gábor: i. m. 16 Szabolcsban a lázongó agrárproletárok „tömegesen teszik szóvá, hogy az úrbéri perek lezárásakor becsapták, kisemmizték őket..." Hársfalvi Péter: A szabolcsi agrárszocialista mozgalom sajátosságairól. In: Szabó Ferenc (szerk.): i. m. 119. Ugyanakkor e tanulmánykötet egy másik szerzője kifejezetten cáfolja a mozgalmak állítólagos földosztó jellegét. Erveléséből úgy tűnik, hogy ez az álláspont a szerzőnek abból a