Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

egyesületek világába ténybeli, de nem döntő összetevője az eseményeknek - és inkább káros dogmaként nehezedik a kutatásra.

12 De az államhatalom magatartásában sem látm* ekkor merőben új vonásokat. Igaz, a tömegakcidk kirobbanására reagálva a helyi és a központi hatalom nem egyszer valóban maga is hozzájárult a konfliktus elmérgesedéséhez. A konfliktuskezelés gyakorlatlansága folytán az indokoltnál, a maguk szempontjából ésszerűbbnél keményebb hatósági erőszak szintúgy gerjeszthette a mozgalmakat. Érdekes lenne nyomon követni azt az államhatalom által az 1890-es évtizedben bejárt tanulási folyamatot, melynek során a hatalmi szervek hozzászoktak e tömegjelenségekhez, és rutint szereztek azok leszerelésében, az agrárproletár mozgalmak kezelésében. Erre, kezdetben, nem voltak felkészülve, hiszen - mint említettük - az ilyen megmozdulások nem tartoztak a kor szokványos történései sorába. A zavargás, vagy a munkabeszüntetés már ekkor jellegzetesen városi, az ipari munkahelyekhez kötődő jelenség. Egy szó mint száz: a külső kondicionáló körülmények puszta regisztrálása nem magyarázza a mozgalmak közvetlen indítékait. Újra kell tehát gondolni az egész történetet. Például azért, hogy tisztázódjék végre: hol is helyezhetők ele mozgalmak a fogalmi skálán, vajon politikai jellegű osztályharcról van itt szó, mint történészeink közül sokan vallj ák ma is, vagy gazdasági érdekvédelmi törekvések csupán, esetleg hagyományos népi zavargások megnyilvánulásai? Csupa megválaszolatlan, mert föl sem tett kérdés. Az új megközelítés során nem takaríthatjuk meg, hogy elmélyedjünk valamelyest a kollektív akciók, a tömegmozgalmak mára külön tudományterületté terebélyesedett szakirodalmában. Itt most csak néhány 12 Az ilyen és a hozzá hasonló felfogásra példa a most következő idézet. „A paraszti osztályharc élesedésének indítékai mellett, az agrárszocialista mozgalmak kibontakozásához a döntő segítséget a magyar munkásosztály osztállyá szerveződése adta. A munkásosztály ideológiája, osztályharcának eredményei, harci tapasztalatai felkeltették (sic!) a paraszti dolgozó tömegek érdeklődését és helyzetük tarthatatlansága követésére (sic!) késztette őket." Majd néhány sorral arrébb: az MSZDP „vezetősége megértette a munkás-paraszt szövetség szükségességét is. Nagy gondot fordítottak a földmunkások körében végzett agitációs munka kiszélesítésére." Igaz, néhány oldallal később a szerző végül kénytelen megállapítani, hogy az érintett mozgalmakban „igenkevés volt a szocialista vonás" (kiemelés az eredetiben) és csupán azért voltak „szocialista jellegűek", mert tudatos érdekvédelmi célokat követtek! E logika értelmében tehát: minden úgymond „tudatos érdekvédelem" ab ovo szocialista, nyilván a nem tudatos érdekvédelem (ami nem tudni milyen) számít nem szocialistának. Ez a felfogás önmagáért beszél. Farkas József: Agrárszocialista mozgalmak 1890-1907. Szeged, 1968. 9. és 13.