Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

III. szekció: Paraszti terhek - Paraszti ellenállás és érdekképviseletek 1945 után

letek vegyék át. Az OMSZ szakigazgatási szerepe tehát erős lett volna. Ezt a szerepet a községekben a választott, szakképzett gazdatitkárok látták volna el. A községi-megyei-országos testületeket választással töltötték volna fel. Választójoga minden 20. évét betöltött mezőgazdaságból élő személynek lett volna. A választás I-III. csoportok szerint történt volna: az I. csoportba tartoztak volna a mezőgazdasági munkások a max. 3 holdasok, a II. csoportba a 3-15 holdasok, végül a III-ikba a 15 hold feletti birtokosok. Az egyes csoportok taglétszámuk arányában választhattak volna képviselőket, s ez a nagygazdák szerepének csökkentését jelentette volna, igaz, érdekeik némi biztosítását jelentette viszont az, hogy az egy-egy csoportból választott képviselők aránya nem szorulhatott 20% alá. Hasonló elvek szerint épültek volna fel a megyei szövetségek és az országos szövetség is. A választott testületek ülésein részt vehettek volna az adott közigazgatási szint szaktisztviselői is, de nem szavazati joggal. Biztosítva lett volna az anyagi feltételrendszer is a hatékony működéshez: a földadó fele a szövetségé lett volna, az agrárjellegű illetékek összegének 30%-ával egyetemben. Végül is egy a parasztság egészét viszonylag demokratikusan reprezentáló, községi szintről indulva szervezett érdekképviselet létesült volna, komoly jogosítványokkal minden érdemi agrárkérdésben és nem utolsó sorban a végrehajtás helyi megszervezésében. Ha kiépül, nagy nehézségbe ütközött volna az az általános parasztságellenes, tulaj donellenes hadjárat, amelynek forgatókönyve készen lapult bizonyos Moszkvát megjárt zsebekben. Az ügy elbuktatása után a kormányzat sietve létrehozott egy „demokratikus érdekképviseletet", az Országos Földművelésügyi Tanácsot. Ennek a felülről szervezett s megyéig sem leérő szervezetnek tagjai lettek az összes agrárérdekeltségű szervezetek, intézetek delegáltjai. Időnként véleményt alkottak, de érdemi érdekképviseletre alkalmatlanok voltak, s főként semmi közük sem volt egy-egy község vagy város parasztságához. A parasztpárti Adorján János a nemzetgyűlésen 1947 márciusában le is szögezte: a parasztpárt súlyos anyagi sérelmeket szenved, mivel nincs érdekképviselete. A földművelésügyi tanácsok csak pótmegoldások, hiszen a munkát a községekben kellene végezni. Bárányos Károly kisgazda miniszter elismerte azt, de csak homályos ígéreteket tett (a SZEB határozat után mást nem is tehetett...) Ezután már csak a szalámitaktika áldozatai, pártonkívülivé, illetve szabadságpártivá vált volt kisgazda képviselők emeltek szót a paraszti érdekképviselet mellett, így Dénes István 1947 áprilisában elfogadhatatlannak minősítette azt, hogy a munkásoknak van érdekképviseletük, a 3200 falu népének pedig