Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

III. szekció: Paraszti terhek - Paraszti ellenállás és érdekképviseletek 1945 után

nincs. Követelte a napirendről levett törvényjavaslat átdolgozását és előterjesztését. Pfeffer Zoltán pedig kijelentette, hogy jó szociálpolitika nincs életképes érdekképviseletek nélkül; ő is szorgalmazta a törvényjavaslat tárgyalását. „Hol van itt a demokrácia erkölcse?" - kérdezte. A kormányzat két éve elszabotálta a törvényt, s az ilyen kormány hangsúlyozta - kritikát érdemel, nem bizalmat. Volt kisgazda társai és a koalíció csökkenő számú demokratikus érzelmű erői felé fordulva mondta: amíg nincs paraszti érdekképviselet, addig működőképes koalíció sem lesz. Erdei Ferenc viszont azt jelentette ki az MKP-vel szoros szövetségben álló parasztpárti baloldal nevében, hogy a napirendről levett kisgazda érdekképviseleti törvényjavaslat célja az volt, hogy politikailag-szervezetileg gúzsba kötve a parasztságot, lehetetlenné tegye számára a baloldali utat... Nos, meglett a baloldali út, már nem sokat kellett várni rá. 1948-tól megindult a mezőgazdasági, szakmai egyesületek, társulások szétverése. Először megfosztották őket minden igazgatási, önigazgatóijogosítványtól és azokat az FM-mel vétették át. 1949-ben felszámolták még az Országos Földművelésügyi Tanácsot is, s az összes agrárérdek-védelmi feladatot a frissen létesített DÉFOSZ-ra ruházták. Közben sorra szüntették meg a hegyközségeket és hegyközi tanácsokat, a Dohánytermelők Szövetségét, a Cukorrépa-termelők Szövetségét, a Magtermelők Szövetségét és így tovább. A parasztság immár mindenféle társadalmi szerv és szakképviseleti szerv híján volt kiszolgáltatva az állami - és hamarosan tanácsi - bürokráciának és főként az egyeduralomhoz jutott kommunista pártszervezeteknek. Innen már jól ismert a tragikus történet.