Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)
I. AZ 1848 ELŐTTI VÁROSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAKFORRÁSAIRÓL
sámodi és vajszlói elöljáróságok nagyon is konkrét vádjai nem kerülnek úriszék elé, s aktáik is ottmaradtak az uradalmi fiskális, illetve a kamarai adminisztráció iratai között. 5 A személyzeti munka tökéletesedése és az adminisztráció javulása következtében 1015 után már csak szabályterősítő kivételként találkozunk az úriszéki iratokban magáról megfeledkezett, kor4 rupt, vagy éppen erkölcstelen alkalmazottakkal. Azokról az erdészekről, akik becsülettel tették dolgukat, őrizték az állami vagyont, irányították a fakitermelést, erdőtelepítést, szervezték a makkaltatást, meg a különböző erdei javak (vadgyümölcsök, gombák stb.) gyűjtését és kiadták az ellenőrzött igények nyomán kiutalt épületfát, meg a bognármesterséghez és különböző fatárgyak (hidak, csónakok, hombárok stb.) készítéséhez való faanyagokat, az űriszéki forrásokról szólva nem beszélhetünk" (csak az "erdőrcngálók, meg a fatolvajok kerültek az úriszék elé), pedig aprólékos nyugtáik, meg az értékesített anyagokról évrenden készített jelentéseik már 1790-től kezdve aláássák annak a széles körben elterjedt mítosznak a hitelét, amely sze-rint. a telekhányad arányában ölenként megvágott fa ellenében az ormánsági jobbágyok a faizás mellett 1040-ig ingyen élhettek volna az erdők javaival. 5 A húszas évek közepétől azután megjelenik a hivatalnok típusú uradalmi tisztviselő. Ennek prototípusa a Kelet-Baranyából Vajszlóra vetődött Angyal György Aloiz, aki egyaránt nem szenvedhette az izgága kálvinista polgárokat, a bűzös mocsarakat és a maláriás szúnyogokat, de becsülettel eleget tett a rábízottaknak. Az emberek, ha nem is szerették, de tisztelték a hivatali beosztottjaival sem kivételező igazságossága, törvénytisztelete, pontossága miatt. Az úriszéki iratokat a tárgysorozat sorrendjében, évenként csomózta, és a döntések végrehajtásáról mindig precíz "tudósitás"-t adott, akár vagyonmegosztásról, akár bonyolult pénzügyi kapcsolatok rendezéséről, akár testi büntetés elszenvedtetéséről volt is szó. Hűséges munkatársával, Róka József ellenőrrel végzett munkássága forrásértékű, de az akták tömege miatt ezen a helyen Cokumentálhatatlan. A feudális törvényességre szigorúan ügyelő magatartásának bemutatására is csak 3 jelentését idézem, amelyek az ormánsági jobbágyoknak az 1831. évi kolerajárvány idején való politikai magatartásáról, az erdők ka-