Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)
IV. Az 1848–1918 közti falusi társadalom kutatásának forrásairól
Szabó István: A MEZŐVÁROSI ÉLETMÓDKUTATÁS MUZEOLÓGIAI MÓDSZEREI ÉS FORRÁSAI Valamely társadalmi réteg, körülhatárolható csoport, vagy ezek koegzisztenciájának komplex vizsgálata nem új keletű dolog a magyar muzeológia gyakorlatában. Lényegében életmódkutatásnak nevezhetünk minden olyan rendszeres, komplex vizsgálódást, amelynek tárgya és iránya a rendelkezésre álló anyag alapján legteljesebb összefüggéseiben feltárulkozó ember. Miután hazai múzeumaink legtöbbje múltszázadi, századeleji szerveződésének idején általában egyetlen szakember irányítása alatt állt, ebben az egy személyben a komplexitás szemléletének feltétele is adott volt. Gondoljunk csak olyan ismert példákra, mint Tömörkény, Móra, Zoltai vagy Ecsedi. Bármilyen irányban, szakterületen alkottak is később maradandót, s tették ismertté nevüket, egy dologban megegyeztek: a legátfogóbb kategória, a történelem felől közelítettek minden jelenség felé munkájuk során és különbségtevés, rangsorolás nélkül gyűjtöttek mindent (tárgyi, írásos, fotó emléket stb.), ami ítéletük szerint történeti vonatkozású volt. Dokumentáló és feldolgozó munkájuk ezért rendkívül széleskörű volt, több tudományi ágban való jártasságot eredményezett, s vizsgált területükről szinte teljes képet tudott adni. Éppen ezért őket tekinthetjük a később programatikusan is beindított életmódkutatás előfutárainak, illetve első művelőinek. Az ilyen szemlélettel begyűjtött régészeti, történeti, kultúltörténeti tárgyak, hagyatéki darabok, művészeti emlékek egyre gyarapodó sokasága tette később lehetővé, hogy napjainkra belőlük a múzeumok önálló részlegei egymástól talán már teljesen függetlenedve is, vegyes gyűjteménnyel rendelkező vagy teljesen szakosodott tárgygazdag anyagát, gyűjtemények, önálló őrzőhelyek sokaságát kialakítsák. Ám ez a szakosodás a komplex szemléletű gyűjtés és vizsgálat rovására is történt. Az a kutató, aki a századforduló tájékán bizonyos kényszerből még együtt láthatta a jelenségek sorát, napjainkban megszerzett speciális képzettségével ebből a teljességből csak bizonyos részterületen otthonos. Saját szakágának mélyebb ismeretében is csak vertikális irányban mozoghat, a történettu-