Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

IV. Az 1848–1918 közti falusi társadalom kutatásának forrásairól

Probléma lehet annak eldöntése is, hogyan, pontosabban mennyire mutatják az iratok a valóságos birtokviszonyokat; a hivatali iratok mennyire követték pontosan az örökléseket, az adás-vételi földforgalmat, a haszonbérleti szerződéseket? Ezt nevezhetnénk az iratanyag tartalmi értelmezésének, és itt vannak a legnagyobb buktatók is természetesen. Ez a probléma -az tehát, hogy a föld tulajdonosa és tényleges használója nem esik egybe, ill. a telekkönyvileg nem regisztrált tulajdonváltozás- szinte valamennyi más földbirtokstatisztikának is alapproblémája. Itt a legfontosabb módosító tényező a mindenkori bérletek nagysága, a bérleti rendszer struktúrája. A haszonbérletek nem egyszerűen csak az üzemméretet módosítják, hanem viszonylag a legpontosabban mutatják a tőkés viszonyok elterjedtségét, társadalmi hatásait. Ha nem akarunk -és mi nem akarunk- a megszokott rétegződési sémákban gondolkodni, akkor meg kell kísérelni ennek a problémának a megoldását. Ehhez viszont megbízható kor-, és helyi társadalomismeret kell. Ez megint csak az intenzív helyi és regionális kutatások fontossága mellett szóló érv. Az időről-időre ismétlődő fölmérés egyéb iratai birtoktagokat, illetve az ún. természetes birtokosok adatait is tartalmazzák. Ahhoz, hogy a birtokstruktúra egyáltalán felvázolható legyen, első lépésként a helyrajzi szám szerint feltüntetett adatokat birtokosokként kell csoportosítani. (Amennyiben a birtokívek is megvannak, akkor ez lényegesen meggyorsíthatja az előkészítő munkát.) Az így csoportosított adatok a birtokosok földnagyság szerinti csoportjait adják ki. Az egyén szűkebb közösségében ill. a tulajdon szerinti rétegződésben elfoglalt helyét azonban nem ez jelöli ki, hanem a család és a háztartás által birtokolt összes földterület. És ezt még mindig nem azonosíthatjuk egy paraszti közösség társadalmi rétegződésével, mert abban még egy sor, ha nehezebben számszerűsíthető tényező is fontos szerepet játszik. És itt elérkeztünk voltaképpeni kiindulópontunkhoz: mibe kerül, megtérül-e egy ilyen kutatásba fektetett nagy munka? Eredményez-e olyan tudástöbbletet, amellyel előbbre vihetők a történeti struktúra-kutatások? Erre a kérdésre a tudományfejlődés mai fokán, a tudományszervezés és finanszírozás mai rendjében nem könnyű felelni. Válaszunk inkább reményeinket tükrözi, mintsem a jelenlegi helyzetet.