Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

IV. Az 1848–1918 közti falusi társadalom kutatásának forrásairól

településhálózatú Pécsi Egyházmegyében 700 működött. A püspöksé­gek ugyan elmenekültek a török elől és magukkal vitték a levél­tárakat is, a hódoltsági plébániák iratanyaga viszont elve­szett . A török kiűzését követően viszonylag gyorsan megindult az újjá­szervezés, amit a nagyarányú építkezés is mutat. Mária Terézia uralkodása alatt, 1776/1777-ben a korábbi egyházmegyék területei­nek csökkentésével újakat szerveztek. Ekkor jött létre -többek között- a Szombathelyi és a Székesfehérvári Egyházmegye. 1804­-ben az egri területét osztották fel, viszont püspökét érseki rangra emelték. 1920 után az új országhatároknak megfelelően egy sor egyházmegye területe kettéoszlott. Új egyházigazgatási hatá­rokat azonban nem jelöltek ki, a csonkán maradt részeket helynö­kök kormányozták. Magyarország területére került a Kassai, Rozs­nyói, Szatmári, Nagyváradi Egyházmegyék egy-egy része, melyek még a második világháború után is megőrizték önállóságukat. A Nagyváradi Egyházmegye tisztántúli részét 1952-ben csatolták a Csanádi Egyházmegyéhez, az említett három északi helynökség pe­dig 1902-ben lett az Egri Főegyházmegye tartozéka. A mai szerve­zeti felépítés szerint 11 egyházmegye van, melyek főesperességek­re és esperességekre oszlanak. Az egyházmegyei hatóságok kezelésében lévő érseki és püspöki levéltárakban összesen 4.491 fm iratanyagot őriznek. Közülük az esztergomi Prímási Levéltár emelkedik ki 1.429 fm iratanyagával. A püspöki (érseki) levéltárak egyházkormányzati és ún. világi gyűjteményekre oszlanak. Bár az egyházkormányzati iratanyag el­sődlegesen vallás- és egyháztörténeti jellegű, egyes állagai fon­tosak társadalomtörténeti szempontból is. Elsőnek az egyházláto­gatási jegyzőkönyveket (canonica visitatio-k) kell megemlíteni, melyekből összesen 47,03 fm található meg a püspöki levéltárak­ban. Legkorábbiak az esztergomi (1559-től) és a váci (1560-tól) jegyzőkönyvek, míg a Győri Püspöki Levéltárban 1641-től, a szom­bathelyiben, veszprémiben 1690-tól, a többi püspöki levéltárban csak a 18. századtól fordulnak elő (Eger 1746, Kalocsa 1724, Pécs 1721, Székesfehérvár 1778). Az egyházlátogatás már a középkorban a püspöki kormányzat ele­me volt, azonban ahogy a püspökök közjogi funkciót kaptak, az irányítási teendőket -így az egyházlátogatást is- sok esetben a

Next

/
Thumbnails
Contents