Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

IV. Az 1848–1918 közti falusi társadalom kutatásának forrásairól

Orosz István: A FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAI A DUALIZMUS KORÁBAN A századforduló ma már keveset emlegetett, de saját korában sok vitát kavart történetfilozófusa és történetírója Oswald Spengler tette azt a lehangoló megállapítást, hogy a parasztságnak voltaképpen nincs története, a falu mindig is kívül állt a világtörténeten, a politika nagy hullámai felette és nem benne zajlottak.

1 Mindazok, akik a történelemben a nagy egyéniségek művét vagy csak a politikumot látták, nem tudtak mit kezdeni az alaktalan tömegnek tekintett parasztsággal, hiába alkották a falvak parasztlakói minden európai és európán kívüli társadalomban a lakosság többségét még a múlt század, sőt nem egyszer e század kezdetén is. Ha azonban a történelmet nem kizárólag nagy egyéniségek művének, a múlt politikumának, a lelki struktúrák vagy műveltségi eszmények által meghatározott folyamatnak, hanem a múlt szociológiájának is tartjuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül mindazt, ami a társadalom mélyén, a politikai öntudatig és cselekvésig s a legtöbb országban a politikai képviseletig is csak a legmodernebb időkben eljutott parasztság soraiban történt. A falusi lakosság, a parasztság története kutatásának útját a gazdaság és társadalomtörténetírás múlt századi kialakulása után is rögössé tették a forrásadottságok. Marc Bloch a parasztság történetének jeles francia kutatója szerint a legnagyobb nehézség abban van, hogy parasztlevéltárak nem maradtak ránk, a középkori parasztok mindennapos gondjaikról, bajaikról, életükről és a világról alkotott elképzeléseikről nem készítettek feljegyzéseket, nem írtak emlékiratokat -márcsak azért sem, mert nem tudtak írni-, s az ő világuk nemcsak a történelemből, de az írástudók 2 világából is kívül rekedt. A helyzet a 19. században sem sokat változott, különösen Közép-Kelet Európában, ahol a lakosság nagyobbik fele falusi lakos és paraszt maradt s a népoktatás terjedése ellenére sem vált írástudóvá. A parasztság esetében tehát egészen a legutóbbi időkig jórészt hiányzik az a közvetlen forrásanyag, amelynek segítségével a történetkutató rekonstruálni