Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL

akaratlan károkozástól is védte a falu tényleges területét. 5. Mivel a feudális jog területi érvényű, a földesúr birtokjogai -és a velük együtt járó regálék- nem terjedtek ki a határnak az egyik falu területéhez sem tartozó keskeny sávjára. Az élelmes jobbágyok ezt a tényt minden módon igyekeztek is kihasználni. Valószínűleg ez az oka annak, hogy oly sokszor találkozunk a határjelek között vadfogó vermekkel: az ezekbe esett állatok húsára, bőrére nemigen tarthatott igényt a földesúr. Néha más, szintén haszonvételi jogot sértő cselekménynek is a határ a helyszíne: így például amikor 1749-ben valamely zalai emberek bort hoztak Berzencére, hogy a jobbágyokkal gabonára cseréljék, a "valóságos határon" kellett a cserét lebonyolítani, mivel a fogadót árendáló babócsai postamester nem engedte meg, hogy a község te14 rületére vigyék a bort. De a szempontunkból kétségkívül legérdekesebb dolog a búcsúk és vásárok idején a határokon, határjelek között folyt korcsmáitatás

, bor- és sörárulás. Ez a szokás Borsodtól Somogyig az ország egész területéről kimutatható és a példák tucatjai azt is bizonyítják, hogy az idők során némi változáson ment át: tulajdonképpen legalizálódott azáltal, hogy a jobbágyok engedélyt kértek -és mindig kaptak is- földesuruktól az ilyesfajta korcsmáitatásra. De adataink alapján az is egyértelműen bizonyítható, hogy határ birtokjogi szempontból is "senkiföldjének" számított és ez a tény a magyarázat a borárulásra, szemben Takács Lajos állításával, aki arra gondolt, hogy a határ valamiképpen a vigalom, a mulatság helyszíne.

15 6. A határokhoz fűződő szokások közül némelyeknek valamilyen közjogi tény az alapja, például még a XVIII. század végén is a határfa alatt iktatták birtokba a tulajdonost, vagy mondottak ellent a beiktatásnak azok, akik igényt tartottak a birtokra. Gyakran idegen jogszokás magyarázza, hogy miért vannak a tanúk a határ ismeretének a birtokában: különösen a XVIII; század első évtizedeire jellemző, hogy a tanúk a török által szedett "holttest-váltsággal" bizonyítják a vitatott területről, hogy melyik faluhoz tartozik. Sőt, egy somogyi vizsgálatból azt is megtudjuk, mi módon ítélkeztek jog szerint eldönthetetlen határügyekben a török földesurak: amikor Kisbajom és Kutas lakosai nem tudtak megegyezni a vita tárgyát képező földdarabon, egy török hacsa megállt a határfának mondott fa alatt és egy nagyot kiál-