Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)
III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL
tott, s amelyik faluban meghallották a kiáltást, azé lett a terület. 1 ^ - Újabb keletűnek tűnik az a szokás, amely szerint fiatal fiúkat megcsaptak a határon "emlékezet okáért", vagyis, hogy soha el ne feledjék, hol húzódik a határ. Az adatok azonban arra utalnak, hogy nem volt teljesen azonos a megcsapatás jellege az ország egyes részein: míg például Borsodban szinte spectaculum-számba ment az esemény, végignézte a falu apraja-nagyja (sőt az előre kijelölt áldozat is, ha megszökhetett), addig a Dunántúlon a verés sokszor csak jelzés-szerű és majdnem mindig együtt járt vele némi fájdalomdíj: hol egy-két pohár bor, hol néhány krajcár. - Az említettek mellett számos egyéb szokás meglétére is utalnak a tanúvallomások v Az például, hogy a határon megtáncoltatták az idegen faluból hozott menyasszonyt, az egész országban ismert volt. Egy másik érdekes és egyenlőre megmagyarázhatatlan szokásnak, a határjárás előtti ruhacserének az emlékét pedig egy 1641-ben készült jegyzőkönyv őrizte meg. Ebben így vall a 35 éves Bereczk Tamás: "mikor Zsércz felé kerülték az tárkányiak az erdőt az szúbasájókkal együtt, én is vélek voltam, az török az maga süvegét Baládi János fejére tette, az övét meg az magáéra, szablyáját is oldalára kötötte, magára egy szűrt vett..." és úgy 1 Q mentek végig a határon. 7. Néprajzi szempontból azonban talán a határokhoz kapcsolódó hiedelmek a legérdekesebbek. Takács Lajos megfigyelése szerint ezeknek is a határ senkiföldje-jellege az alapja: a faluközösség itt temette el azokat a halottakat, akik nem kaphattak helyet a temető megszentelt földjében, vagyis a gonosztevőket, de a hirtelen halállal meghaltakat és a koraszülött csecsemőket is. Az ilyen halottakból pedig -amint a néprajz tanítja- kísértet szokott válni. A határon, való eltemetésük kettős célt szolgált: egyrészt a kísérteteket ily módon bezárták a "senkiföldjére", másrészt azonban a határokat' is biztosították, hiszen józan ésszel nem volt várható, hogy valaki igényt tartson egy kísértetjárta helyre. Ezeknek a síroknak a meglétét a "-temetés" utótagú földrajzi nevek is bizonyítják, amelyek az ország minden részéből gyűjthetők és a tanúk áltál hozzájuk fűzött magyarázatok világosan bizonyítják, kiket temettek a határszélre. S vallomásaikból sok más dologról is értésülünk: például rég elfeledett kisebb csatákról, sőt olykor arról is, milyenek voltak e sírok, hogy a
